Hamilton is bekapcsolódott a kémügybe - F1VILÁG.HU

Hamilton is bekapcsolódott a kémügybe

HIRDETÉS

A McLaren Mercedes brit újonca, Lewis Hamilton úgy gondolja, komoly kihatással lehet a kémügy idei világbajnoki esélyeire, ugyanis egyre nagyobb nyomás nehezedik rá a kialakult, egyre frusztrálóbb helyzet miatt.

A McLaren Mercedes brit újonca, Lewis Hamilton úgy gondolja, komoly kihatással lehet a kémügy idei világbajnoki esélyeire, ugyanis egyre nagyobb nyomás nehezedik rá a kialakult, egyre frusztrálóbb helyzet miatt.

Nem elég, hogy a Ferrari hazájában, Olaszországban kell bizonyítania a hétvégén, egyre nagyobb nyomás nehezedik Hamiltonra, különösen azután, hogy a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) szerdán bejelentette, újabb bizonyítékok kerültek elő a kémügyben, melynek középpontjában a brit versenyző csapata, a McLaren áll.

Egyesek már arról beszélnek, ha a wokingi alakulat bűnössége beigazolódik, a FIA nem csak az idei, de a jövő évi bajnokságból is kizárhatja a csapatot, valamint elveheti versenyzői eddig megszerzett világbajnoki pontjait.

Hamilton tehát nem csoda, hogy aggódik, nem is beszélve arról, hogy paddock értesülések szerint a FIA levelet intézett a McLaren versenyzőinek, melyben felszólította őket, hogy ha bármilyen használható információjuk van a kémüggyel kapcsolatban, azt haladéktalanul osszák meg a szövetséggel, és ha készen állnak együttműködni a testülettel, akkor egy esetleges büntetés kiszabása esetén felmentést is kaphatnak.

“Nem tartom tisztességesnek, amit a Ferrari művel a McLarennel” – mondta Hamilton, aki jelenleg 5 ponttal vezeti a bajnokságot csapattársa előtt. “Ismerem a csapatom, és úgy érzem, sportszerűtlenül bánnak velünk. Ismerem a csapatom, ismerem a dolgozókat, és szerintem tisztességtelen, amit művelnek velünk. A pályán kellene eldöntenünk a vitákat. Mi ezt szeretnénk, és ezért küzdünk. Bízom benne, hogy erre sor kerülhet.”

A brit pilóta továbbá elmondta, nem is lenne annál nagyobb ajándék számára, ha hazai közönsége előtt megvernék a Ferrarit.

“Fantasztikus érzés lenne, ha a hétvégén nyernénk Olaszországban. Megverni a Ferrarit hazai közönsége előtt, hatalmas lendületet adna a csapatnak, és mindenki boldog lenne” – folytatta Hamilton, aki a kémügy folytatása ellenére is megpróbál nyugodt maradni. “Általában nyugodt ember vagyok, nem igen tud felizgatni semmi. Most is ez a helyzet, bár nem egyszerű a dolgunk. Soha nem aggódtam semmi miatt pályafutásom alatt, és most sem fogok.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!