Hamilton is beleszólhat a Mercedes versenyzői döntésébe - F1VILÁG.HU

Hamilton is beleszólhat a Mercedes versenyzői döntésébe

HIRDETÉS
Lewis Hamilton véleményét is kikéri a Mercedes Forma-1-es csapata azzal kapcsolatban, hogy ki legyen a világbajnok versenyző csapattársa a 2020-as idényben.
2019 German Grand Prix, Saturday - LAT Images Valtteri Bottas Mercedes Lewis Hamilton

Valtteri Bottas idén harmadik szezonját teljesíti a Mercedesnél, szerződése pedig a szezon végén lejár. Ülésére jó eséllyel pályázik a német istálló juniorja, Esteban Ocon, habár a legfrissebb német sajtóhírek szerint a francia versenyző 2020-ban a Renault színeiben áll rajthoz az F1-ben, ahol Nico Hülkenberget váltja.

Toto Wolff, a Mercedes motorsport-igazgatója korábban arról beszélt, feltehetően a nyári szünetben meghozzák a döntést. Most egy interjúban azt mondta, Lewis Hamilton véleményét is kikéri majd.

„Nem akarok határidőt kitűzni. Fogalmazzunk úgy, hogy pár héten belül döntést hozunk” – mondta a szakember a Gazzetta dello Sportnak nyilatkozva.

„A döntést a csapat érdekeire alapozva hozzuk meg, de meginvitálom Lewist is, hogy vessen egy pillantást a listára, és mondja el a véleményét.”

„Ő ugyanazt gondolja, amit én: hogy mindkét versenyző [Bottas és Ocon is] megérdemli, hogy a Mercedesnél legyen.”

Maga Bottas azt mondja, nem igazán aggódik a helyzet miatt, ám egy dolog biztos: akár marad a Mercedesnél, akár nem, 2020-ban is ott lesz a Forma-1-es mezőnyben.

„Minden, amit tehetek, hogy várok, és követem az események alakulását. Válaszolok néhány telefonhívásra és e-mailre, de ezt leszámítva gondolatban most máshol járok” – mondta a finn versenyző.

„Alapvetően a döntés főleg a csapaton múlik. A Forma-1-ben számos tényező befolyásolja a versenyző döntését, ez az oka annak is, hogy más lehetőségeket is számításba veszik arra az esetre, ha valamiért nem maradhatok a Mercedesnél.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!