Hamilton: Legalább az egyik Ferrarit le kell nyomnom a rajtnál - F1VILÁG.HU

Hamilton: Legalább az egyik Ferrarit le kell nyomnom a rajtnál

HIRDETÉS
Fotó: Mercedes

A két Ferrari mögül, a 3. helyről rajtolhat majd a Forma-1-es Olasz Nagydíjon vasárnap Lewis Hamilton. A címvédő célja, hogy már a startnál megszorongassa Kimi Räikkönenéket.

Hamilton a Q3-ban az első gyorskörök után még az élen volt, a második etapban azonban nem tudta tartani Kimi Räikkönen és Sebastian Vettel tempóját.

A világbajnoki tabella éllovasa azt mondja, bár úgy érzi, mindent kihoztak az autóból, a második hely talán elérhető lett volna.

„Izgalmas időmérő volt. Sikerült javítanunk az autón éjszaka, és nagyon elégedett vagyok azzal, ahol ma végeztünk” – mondta a brit.

„Nagyon büszke vagyok a srácokra, amiért ilyen keményen nyomják – ma mindent kisajtoltunk az autóból!”

„A Q3-ban a második mért körömre már úgy mentem, hogy tudtam, hogy a Ferrarik előhúzhatnak még valamit a kalapból, és szerintem a második hely elérhető lett volna. Az utolsó kanyarban veszítettem körülbelül fél tizedet, és ez jelenti a különbséget a második és a harmadik hely között.”

Hamilton azt mondja, nem lesz könnyű dolguk a futamon sem, mert a Ferrarik versenytempója a pénteki edzéseken igazán erős volt.

„Keményen kell majd küzdenünk vasárnap. A Ferrarik hosszú etapjai gyorsabbnak tűntek a mieinknél, szóval nem lesz könny, ez biztos. A rajt remélhetőleg lehetőséget kínál majd számunkra.”

„Alaposan el kell gondolkodnom majd azon este, hogy hogyan kerülhetnék legalább az egyik Ferrari elé az első körben. Nagyszerű, hogy Valtteri ott van közvetlenül mögöttem, mert így legalább nyomást helyezhetünk a vörös autókra.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!