Hamilton magyarázatot adott a korai kiesésre - F1VILÁG.HU

Hamilton magyarázatot adott a korai kiesésre

HIRDETÉS

Lewis Hamilton elmondta, hogy egyszerűen nem volt elég gyors a mai időmérőn Melbourne-ben, ahol már a második etapban kiesett. A brit pilóta úgy gondolja, hogy nem volt meg a gumik megfelelő tapadása, ezért veszített sokat az utolsó szektorban.


Lewis Hamilton elmondta, hogy egyszerűen nem volt elég gyors a mai időmérőn Melbourne-ben, ahol már a második etapban kiesett. A brit pilóta úgy gondolja, hogy nem volt meg a gumik megfelelő tapadása, ezért veszített sokat az utolsó szektorban.

A McLaren világbajnoka ugyan magabiztosan várta az időmérőt, miután remekül teljesített a szabadedzéseken, mégis csalódottan távozott a helyszínről, hiszen nem jutott be az utolsó, mindent eldöntő etapba, így csak a 11. helyről vághat neki a vasárnapi futamnak.

„Nem voltam elég gyors” – mondta Hamilton a BBC-nek az időmérő után. „Úgy érzem, mindent kihoztam az autóból, de egyszerűen nem tapadtak elég jól az abroncsok, ez volt az oka annak, hogy nem tudtam jobb időt autózni.”

„Valójában az első gyorsköröm alatt forgalomba ütköztem, hatalmas volt a tömeg előttem, így nem is tudtam befejezni a körömet. Bár továbbra is nagy volt a forgalom, végül sikerült egy tiszta kört futnom, azonban még ez sem volt elég ahhoz, hogy bejussak az utolsó etapba.”

„Sajnálatos, ami történt, viszont nem szabad elkeserednünk, mert remélhetőleg még lehet egy jó versenyünk holnap.”

Bár sokan arra gyanakodnak, hogy pénteki autós kihágása és a rendőrökkel történt incidense kihatott a mai teljesítményére, Hamilton cáfolta mindezt, és elmondta, hogy bár nagyon sajnálja a történteket, nem keres kifogásokat mai gyenge szereplésére.

„Ez egy olyan dolog volt, amiből tanulhatsz, és nem hiszem, hogy ez kihatott volna a mai napomra” – mondta. „Szerintem az időjárás is közbeszólt, nem tudom, hogy megfelelően felhevítettem-e az abroncsokat, de Jenson legalább jó munkát végzett.”

Jenson Button könnyedén bejutott a harmadik etapba, ahol a negyedik helyet szerezte meg, így a két Red Bull mögül, és Fernando Alonso mellől, a második sorból vághat neki a holnapi Ausztrál Nagydíjnak.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!