Megosztás:

Hamilton magyarázatot adott a korai kiesésre

Hamilton bízik abban, hogy egy jó versenyt futhat vasárnap.
Hamilton bízik abban, hogy egy jó versenyt futhat vasárnap. © Bridgestone

Lewis Hamilton elmondta, hogy egyszerűen nem volt elég gyors a mai időmérőn Melbourne-ben, ahol már a második etapban kiesett. A brit pilóta úgy gondolja, hogy nem volt meg a gumik megfelelő tapadása, ezért veszített sokat az utolsó szektorban.

A McLaren világbajnoka ugyan magabiztosan várta az időmérőt, miután remekül teljesített a szabadedzéseken, mégis csalódottan távozott a helyszínről, hiszen nem jutott be az utolsó, mindent eldöntő etapba, így csak a 11. helyről vághat neki a vasárnapi futamnak.

„Nem voltam elég gyors” – mondta Hamilton a BBC-nek az időmérő után. „Úgy érzem, mindent kihoztam az autóból, de egyszerűen nem tapadtak elég jól az abroncsok, ez volt az oka annak, hogy nem tudtam jobb időt autózni.”

„Valójában az első gyorsköröm alatt forgalomba ütköztem, hatalmas volt a tömeg előttem, így nem is tudtam befejezni a körömet. Bár továbbra is nagy volt a forgalom, végül sikerült egy tiszta kört futnom, azonban még ez sem volt elég ahhoz, hogy bejussak az utolsó etapba.”

„Sajnálatos, ami történt, viszont nem szabad elkeserednünk, mert remélhetőleg még lehet egy jó versenyünk holnap.”

Bár sokan arra gyanakodnak, hogy pénteki autós kihágása és a rendőrökkel történt incidense kihatott a mai teljesítményére, Hamilton cáfolta mindezt, és elmondta, hogy bár nagyon sajnálja a történteket, nem keres kifogásokat mai gyenge szereplésére.

„Ez egy olyan dolog volt, amiből tanulhatsz, és nem hiszem, hogy ez kihatott volna a mai napomra” – mondta. „Szerintem az időjárás is közbeszólt, nem tudom, hogy megfelelően felhevítettem-e az abroncsokat, de Jenson legalább jó munkát végzett.”

Jenson Button könnyedén bejutott a harmadik etapba, ahol a negyedik helyet szerezte meg, így a két Red Bull mögül, és Fernando Alonso mellől, a második sorból vághat neki a holnapi Ausztrál Nagydíjnak.

Olvasóink ajánlatai:

MEGOSZTÁS:

Hozzászólások

(12 komment)
Nyaki77 képe

Lajoska,jó lenne ha holnapra összeszednéd magad!!!Nem arra kéne figyelni hogyan driftelgess közúton,hanem a versenyre koncentrálj!!! Mert ez így nem lesz jó!

mese9 képe

@Vajki10: Képzeld lehet h neki nem tapadt!És szerintem jó h nem akarja rá fogni semmire más már kapott volna a lehetőségen h ráfoghatja valamire!Majd lerajtol mindenkit mert ebben Ő a legjobb!

bogcy képe

remélem holnap esni fog az eső akkor még van esély:D
hát akkor a kocsinak nem is volt technikai problémája ez részben rossz részben jó......

bogcy képe

@Vajki10: nem mindenkinek ugyanolyan a kocsi neki rosszabb volt a tapadás és kész..........

Vajki10 képe

a lényeg,hogy Hami bébi ég mint a rongy!:P Buttonnnak,meg a többieknek érdekes módon volt tapadása,csak neki nem,hehe..:)) Red Bull atom volt egy körön,aki igazán nagyon ment az Alonso..Massának adott 0.710-et, míg Vetteltől csak 0.190-et kapott.

fafa képe

@Mochok85: a topiknyitással néha gondja van a rendszernek. Hamarosan javítva lesz! Egyelőre a hibakeresés megy.

fafa képe

@tekoteko: köszi, javítva!

tekoteko képe

Bár, 8ig tartott kb, 9kor került ki a cikk. De a rajtsorrend egy óra alatt nem tisztult az agyba. Mindegy.... Ez van. Sajánalatos hogy ilyeneket ...á mindegy... csak bosszankodom, mint a teszt időszakba is, kis tudással neten lehetett nézni mindent, de minden magyar cikk külföldi koppintás volt..

Mochok85 képe

Massa miatt vágtad ki a biztosítékot? sorold a többit is...
P.s: nyiljon már a topic!!! MUUKODJ

tekoteko képe

soroljam?
aki ebbe nem veszi észre a bakit... inkább keljen később.
segítek kicsit.. utolsó mondat ...

Mochok85 képe

Konkrétan mi is a bajod vele?

tekoteko képe

Inakább egy percel később legyen kint a cikk, de egetveregető hülyeségeket ne irjunk má..... Azt hittem csak a vezess.hu-s F1-es Baka nem tud cikket irni F1-röl.. de ezek szerint mindenki kapkod nem figyel oda..stb... MINEK?????