Hamilton már a következő versenyhétvégére gondol – F1VILÁG.HU

Hamilton már a következő versenyhétvégére gondol

HIRDETÉS

Lewis Hamilton csalódott a szingapúri hétvége miatt, ám amiatt nem aggódik, hogy jelenleg csak a második helyet foglalja el a világbajnoki tabellán.


Lewis Hamilton csalódott a szingapúri hétvége miatt, ám amiatt nem aggódik, hogy jelenleg csak a második helyet foglalja el a világbajnoki tabellán.

A világbajnok egész hétvégén küszködött, a második szabadedzésen pedig nem tudott elég kilométert összegyűjteni, ami rányomta bélyegét a szombati napra.

„Gratulálok a győzelemhez Nicónak, megérdemelte” – nyilatkozta Hamilton a versenyt követően. „Mint mindig, ez is egy nehéz nap volt Szingapúrban. Rázós hétvége volt, remélhetőleg a következő jobban alakul majd. A fékkel problémám adódott, túlmelegedtek, emiatt lassítanom kellett, de később jobb lett a helyzet.”

Hamilton a verseny közben kérdőre vonta a csapatot a stratégiát illetően – a brit elmondta, nem értette a kiállás időzítését.

„A 14. körben kihívtak a bokszba, ugyanabban a körben, mint amikor Daniel (Ricciardo) is kijött. Ennek szerintem nem volt értelme” – mondta.

A brit pilóta Rosberg győzelmét követően visszacsúszott a világbajnoki pontverseny második helyére, azonban emiatt egyáltalán nem érzi rosszul magát.

„Ez nem olyan nehéz, mint gondolják, nem tudom, miért. Nem voltam még ilyen pozícióban a szezon ezen szakaszán.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!