Hamilton már nem gondol hazai sikerére

Lewis Hamilton elmondta, már maga mögött hagyta a Brit Nagydíjat – ahol parádés győzelmet aratott hazai közönsége előtt –, hogy minden erejével a bajnokságra koncentrálhasson.

Lewis Hamilton elmondta, már maga mögött hagyta a Brit Nagydíjat – ahol parádés győzelmet aratott hazai közönsége előtt –, hogy minden erejével a bajnokságra koncentrálhasson.

A McLaren brit versenyzője fölényes győzelmet aratott az esős Silverstone-ban, mellyel visszatért a bajnokság élére, miközben félidőhöz érkezett az idei szezon a Forma-1-ben.

Hamilton pályafutása legnagyszerűbb győzelméről beszélt Silverstone-ban, azonban tisztában van azzal, hogy nem gondolhat mindig arra a hétvégére, mert nagyon keményen kell még dolgoznia, hogy a bajnokság élén maradhasson a szezon második felében.

“Már nem gondolok a múlt hétvégi sikerre, továbbléptem” – mondta Hamilton. “Természetesen jó érzés volt, hogy két nehéz futam után ismét az élre álltunk, azonban hétfőtől már csakis a következő versenyre koncentrálok.”

“Nyilván soha nem fogom elfelejteni azt a napot. Életem és pályafutásom egyik legemlékezetesebb pillanata marad. Nem hiszem, hogy valaha is el fogom felejteni, azonban fontosnak tartom, hogy most ne erre gondoljak. Most az a feladatom, hogy mindig a következő versenyre összpontosítsak.”

Hamilton abszolút magabiztosan várja a folytatást, miután az e heti teszteknek helyet adó Hockenheimben ő diktálta a tempót az első két edzésnapon. A brit pilóta azt is hozzátette, hogy csapata rengeteget fejlődött az elmúlt hetekben.

“Nagyon jó munkát végzett a csapat az e heti teszteken” – mondta Hamilton. “Produktív tesztet teljesítettünk, és semmi problémánk nem volt az autóval. Mint mindig, most is megbízható volt, és folyamatosan javult.”

“Úgy gondolom, hogy sokat fejlődtünk az elmúlt hetekben. Nem azt mondom, hogy megelőztük a Ferrarikat, de elégedettek vagyunk azzal a fejlődéssel, amit elértünk” – tette hozzá a brit versenyző.

Maradj még, olvasd el ezeket is!

Kapcsolódó cikkek

Friss hírek

 

 

 

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!