Hamilton második silverstone-i győzelmére pályázik - F1VILÁG.HU

Hamilton második silverstone-i győzelmére pályázik

HIRDETÉS

2008 után szeretne ismét nyerni hazai versenyén, a Brit Nagydíjon a Mercedes AMG Petronas Forma-1-es csapatának világbajnok pilótája, Lewis Hamilton.


2008 után szeretne ismét nyerni hazai versenyén, a Brit Nagydíjon a Mercedes AMG Petronas Forma-1-es csapatának világbajnok pilótája, Lewis Hamilton.

Az angol versenyzőnek egyszer, 2008-ban már sikerült nyernie Silverstone-ban – abban az évben a világbajnok címet is bezsebelte a McLarennel.

Hamilton a tavalyi szezont követően csapatot váltott, így idén már a Mercedes autójával rója a köröket, és miután a brackley-i gárda remek formában kezdte a szezont, jó esély van arra, hogy a brit pilóta Silverstone-ban is a legjobb helyekért szállhat harcba.

„Hihetetlen pillanat volt, amikor 2008-ban megnyertem a Brit Nagydíjat” – mondta Hamilton.

„Minden évben arra törekszem, hogy megismételjem azt a győzelmet, szeretnék másodszor is nyerni Silverstone-ban. Jó autónk van idén, szóval remélem, hogy meg tudjuk csinálni – nagyszerű lenne, ha a csapat büszke lehetne magára hazai versenyemen.”

A Mercedes versenyzője hozzátette, reméli, hogy a brit rajongók egy igazán látványos futamot tekinthetnek majd meg jövő hétvégén.

„Silverstone nagyon különleges a brit pilóták számára, és a hétvége során rengeteg támogatást kapunk hazai rajongóinktól. Bízom benne, hogy remek show-val kápráztathatjuk el őket, olyan keményen fogjuk nyomni, amennyire csak tudjuk, hogy nagyszerű hétvégével ajándékozzuk meg a pályára kilátogatókat.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!