Hamilton még nem gondol a bajnoki címre

A McLaren brit versenyzője, Lewis Hamilton egyelőre még nem mer a bajnoki címre gondolni, noha a hétvégén pályafutása második futamgyőzelmét aratta, mellyel tíz pontra növelte előnyét Alonsóval szemben a bajnokságban.

A McLaren brit versenyzője, Lewis Hamilton egyelőre még nem mer a bajnoki címre gondolni, noha a hétvégén pályafutása második futamgyőzelmét aratta, mellyel tíz pontra növelte előnyét Alonsóval szemben a bajnokságban.

A McLaren újonca továbbra is kimagaslóan teljesít első szezonjában, és immáron második versenyét nyerte meg Amerikában. A brit pilóta az eddigi összes versenyen felállhatott a dobogóra, és az elmúlt héten megrendezett Kanadai Nagydíjon megszerezte pályafutás első futamgyőzelmét, mely még nagyobb erőt adott számára.

Az amerikai sikert követően Hamilton immáron tíz pontra növelte előnyét a bajnokságban Alonsóval szemben, akinek csak a második hely jutott Indianapolisban. A színes bőrű versenyző azonban úgy gondolja, még túl korai lenne a bajnoki címről beszélni.

“Nem mondhatom, hogy változtak volna a céljaim. Úgy érkeztem a Forma-1-be, hogy a lehető legjobb tudásomat nyújtva meglátom, mire leszek majd képes” – mondta Hamilton. “Már hét versenyen vagyunk túl, és úgy érzem, erős vagyok, minden esélyem megvan a bajnoki cím megszerzésére, de erről még túl korai lenne beszélni. Továbbra is egyenletes teljesítményt kell nyújtanunk, versenyeket kell nyernünk, de az is jó, ha annyi pontot szerzünk, amennyit csak tudunk.”

Hamilton azt is bevallotta, álmában sem gondolta volna, hogy ilyen parádésan szerepel majd első évében a Forma-1-ben.

“Mindig reálisan látja az ember az esélyeit, mikor nekivág egy új évadnak. Én sem számítottam ilyen átütő sikerre, jól szerettem volna végezni a dolgomat, folyamatosan akartam fejlődni, de nem számítottam arra, hogy ilyen jól fogok szerepelni” – magyarázta Hamilton. “Bíztam benne, hogy néha felállhatok a dobogóra, de azt, hogy minden versenyen ott leszek, el sem tudtam képzelni. Nem is értem, mi folyik körülöttem. Véleményem szerint más sem számított erre.”

Alonso is elmondta, őt is meglepte Hamilton remeklése, ám a spanyol bajnok továbbra is úgy gondolja, az utolsó versenyen fog eldőlni a bajnoki cím sorsa.

“Számomra és mindenki számára meglepetés az eddigi szereplése, de remek munkát végez, és megérdemelten vezeti a bajnokságot” – mondta Alonso. “Azonban magabiztos vagyok. Még csak hét versenyen vagyunk túl, és még tíz vissza van. A bajnoki cím sorsa csak az utolsó futamokon dől majd el.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
}

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!