Hamilton megnyerte hazai versenyét - F1VILÁG.HU

Hamilton megnyerte hazai versenyét

HIRDETÉS

Lewis Hamilton végzett a Brit Nagydíjon, ami a tervezettnél egy órával később vette kezdetét Räikkönen hatalmas balesete miatt. A Mercedes britje mögött Bottas és Ricciardo végzett. Rosberg az élről kiesett.


Lewis Hamilton végzett a Brit Nagydíjon, ami a tervezettnél egy órával később vette kezdetét Räikkönen hatalmas balesete miatt. A Mercedes britje mögött Bottas és Ricciardo végzett. Rosberg az élről kiesett.

Lewis Hamilton 29 pontos lemaradását mindössze 4 pontra csökkentette a bajnokságban, miután megnyerte hazai versenyét, a Brit Nagydíjat, ahol márkatársa, Nico Rosberg egy váltóhiba miatt vezető pozícióból kiesett.

A dolgok jól alakultak Rosberg számára, aki remekül lőtt ki a pole pozícióból és könnyedén tartotta meg az első helyet, miközben a mellőle induló Sebastian Vettel beragadt, így azonnal visszacsúszott a McLaren duója, Jenson Button és Kevin Magnussen mögé.

Hamilton szintén jól kapta el a rajtot a harmadik sorból, elment Nico Hülkenberg mellett, és Vettelre is ráesett, a két világbajnok kerekei össze is értek, és a brit elment a Red Bull sztárja mellett, így a negyedik helyen futotta a körözést, mikor piros zászlóval leintették a futamot.

Kimi Räikkönen ugyanis a Wellington egyenesre ráfordító kanyart kiszélesítette, áthajtott a bukótéren és ahogy vissza akart térni a pályára teljes gázon, a füves rész megdobta autóját.

A Ferrari hátulja kitört, és a szalagkorlátnak csapódott, majd azzal a lendülettel vissza is pattant a pályára, ahol csak a szerencsének és versenytársai remek reflexeinek köszönhetően nem lett komolyabb ütközés.

A finn pilóta ugyan saját lábán hagyta el a helyszínt és állítólag jól van, de meghúzódott bal bokája, ami további kezelést igényelhet.

Felipe Massa számára is ekkor ért véget a verseny, ugyanis a brazil már nem tudta elkerülni az ütközést Räikkönen széttört autójával, és bár mindent megtett, bal hátsó kerekével eltalálta a Ferrarit.

Egy közel egy órás szünet vette kezdetét, ugyanis a szalagkorlátot meg kellett javítani. A mezőny a biztonsági autó mögül rajtolt el, Rosberg könnyedén meg tudta tartani első helyét, miközben Hamilton néhány kör alatt áthámozta magát a két McLarenen, és csapattársa nyomába eredt.

Hirdetés

A két pilóta között ekkor négy másodperc volt a differencia, Hamilton egy korábbi kiállással próbált meg előnyt szerezni, azonban Rosberg kiállását követően megadta magát a váltó az autójában, így feladni kényszerült a küzdelmet, az idei évben első alkalommal.

Hamilton ezt követően senkitől sem zavartatva, majd fél másodperces előnnyel nyerte meg hazai versenyét Valtteri Bottas előtt, aki a 14. helyről rajtolva hozta be az egyetlen talpon maradt Williamset a második pozícióba.

Daniel Ricciardo – aki a nyolcadik helyről rajtolt – lett a harmadik, közvetlenül mögötte Button futott be a negyedik helyen, akinek már csak egy kör kellett volna ahhoz, hogy felállhasson a dobogóra, mert rohamléptekben közeledett a Red Bull pilótájához.

Az energiaital-gyárosok másik pilótája, Vettel az ötödik helyre hozta be autóját, miután hatalmas küzdelmet vívott Fernando Alonsóval, aki egy öt másodperces időbüntetést kap, miután rossz pozícióba állt be a rajtnál.

Az első tíz sorát Magnussen, Hülkenberg és a Toro Rosso duója, Daniil Kvyat és Jean-Eric Vergne zárta.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!