Hamilton megreformálná az unalmas versenyeket - F1VILÁG.HU

Hamilton megreformálná az unalmas versenyeket

HIRDETÉS
A négyszeres világbajnok Lewis Hamilton szerint a Forma-1 vezetőségének meg kellene fontolnia, hogy egy kicsit felforgatja a versenyhétvégék menetét bizonyos versenyek esetében, hogy izgalmasabbá tegye a küzdelmeket.
Fotó: Pirelli

A négyszeres világbajnok Lewis Hamilton szerint a Forma-1 vezetőségének meg kellene fontolnia, hogy egy kicsit felforgatja a versenyhétvégék menetét bizonyos versenyek esetében, hogy izgalmasabbá tegye a küzdelmeket.

Miközben a csapatok, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) és a Liberty Media az időmérő formátumának módosításáról egyeztetett nemrég, a világbajnoki éllovas szerint radikálisabb változtatásokra lenne szükség.

A Mercedes brit versenyzője szerint főleg azon versenyek esetében kellene előállni valamivel, ahol a küzdelmek nem voltak túl izgalmasak az elmúlt időszakban.

„Azt gondolom, az egyik legnagyobb változás, amire szükség volna, hogy jelenleg minden versenyhétvégén ugyanolyan a négy nap – 21 hétvégén minden egyes évben” – mondta az ötödik világbajnoki címére pályázó angol.

„Azt gondolom, dinamikusnak kellene lennie. Másmilyennek kellene lennie bizonyos pályákon, lehetne egyfajta „szuperhétvége. Vannak pályák, ahol a verseny unalmas. Emlékszem, amikor úgy nőttem fel, hogy néztem az F1-et, és a rajt után elaludtam. Biztos vagyok abban, hogy ma is vannak olyanok, akik elalszanak a start után, és akkor ébrednek fel, ha beállítják az ébresztőt a végére.”

„Én is csináltam ezt, amikor fiatalabb voltam, és vannak pályák, melyek esetében az ember tűkön ülve figyeli az eseményeket, mint szerintem történt az idén, Bakuban is.”

Hamilton szerint versenyzőként azt a legnehezebb megérteniük, hogy miért nincsenek látványos versenyek, miközben az autókat rendkívül élvezetes vezetni.

„Azt gondolom, idén sokkal izgalmasabb a dolog, hiszen az autók soha nem voltak még ilyen jók. De meggyőződésem, hogy ettől még vannak unalmas versenyek. Szóval emeljük ki ezeket és kérdezzük meg magunktól, min tudnánk változtatni? Megfordíthatnánk a rajtrácsot vagy ilyesmi – meg kellene vizsgálni ezeket is.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!