Hamilton menedzsere tárgyalt a Ferrarival is - F1VILÁG.HU

Hamilton menedzsere tárgyalt a Ferrarival is

HIRDETÉS

Lewis Hamilton hetekkel ezelőtt jelentette be, hogy a McLarent elhagyva jövőre már a Mercedes GP színeiben versenyez. A bejelentést megelőzően a sajtóban nem egyszer a Ferrarival is szóba hozták 2008 bajnokát – mint kiderült, nem is alaptalanul.

„Igen, a menedzserem valóban tárgyalt a Ferrarival”- tette egyértelművé Hamilton azt, amit azért már korábban is lehetett sejteni.

„Minden pilóta arról álmodik, hogy egyszer majd a Ferrarinál vezet. A Ferrari az egyik legnagyobb presztízzsel bíró csapat, hatalmas múlttal és szenvedélyes rajongókkal. És általában versenyképes autót építenek”- sorolta azon érveket, amelyek mindenki számára vonzóvá teszik az olasz csapatot.

„Én azonban nagyon örülök, hogy a Mercedeshez igazolok. Ugyanakkor boldog vagyok, hogy eltölthettem néhány csodálatos évet a McLarennél”- tette hozzá Hamilton, aki egy világbajnoki címet szerzett jelenlegi, és eddigi egyetlen Forma-1-es csapata színeiben, és bár matematikailag még most is versenyben vannak a vb-címért, de a Koreában elért 10. helye után úgy nyilatkozott, hogy ők már lemondhatnak az idei sikerről.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!