Megosztás:

Hamilton: Most egy ideig hiába álmodom a Ferrariról

Hamilton bevallotta, nagy rajongója a Ferrarinak.
Hamilton bevallotta, nagy rajongója a Ferrarinak. © Pirelli

Lewis Hamilton hiába álmodik arról, hogy egy napon a Ferrari versenyzője lehet, a következő 3 évben biztosan nem lesz erre lehetősége – minderről ő maga beszélt nemrég egy interjúban.

lehetősége – minderről ő maga beszélt nemrég egy interjúban.A Ferrari a múlt héten jelentette be, hogy 2020 végéig meghosszabbította Sebastian Vettel szerződését, így a német versenyző a következő három szezonban még biztosan a patinás olasz istálló versenyzője lesz.

Hamilton még a bejelentés előtt beszélt arról, attól nem kell tartani, hogy Vettel átszerződik a Mercedeshez, ő ugyanis pontosan tudja, hogy a német nem akarna a csapattársa lenni.

„Tudom, hogy Sebastian nem akar a csapattársam lenni” – mondta a brit még múlt héten. Nem lenne olyan helyzetben, mint most a Ferrarinál, ha én is ott lennék.”

Hamilton nemrég egy TV-interjúban elismerte, mint minden versenyző, ő is álmodozik arról, hogy egy napon a Ferrari versenyzője lesz. Egyelőre azonban úgy tűnik, ez nem fog megtörténni.

„Kétségkívül ez egy álom minden versenyző számára, beleértve engem is” – mondta Hamilton a Sky Italiának Belgiumban, elismerve, hogy „nagy rajongója a Ferrarinak”.

„De hogy ott leszek-e egyszer, vagy sem... gyanítom, a következő négy, vagy akárhány évben biztosan nem. A következő három évben...”

A Sky Sports úgy tudja, Vettel korábban szerződésében volt egy záradék, mely lehetővé tette a német számára, hogy megvétózza Fernando Alonso újbóli szerződtetését. A hírek szerint új kontraktusában ilyen kitétel nem szerepel.

„Nagyon lojálisak a versenyzőikhez” – folytatta Hamilton.

„Nekünk, többieknek – és főleg azoknak, akik nem egy Mercedesben vagy egy Ferrariban ülnek – pedig egy lehetőség kínálkozhat a jövőben, mert Kimi [Räikkönen] nem lesz ott örökké... Szóval biztos vagyok benne, hogy mindenki keményen próbálja majd megszerezni a helyét.”

Räikkönennel szintén nemrég hosszabbított a Ferrari, a finn szerződése azonban csak a jövő év végéig szól – akárcsak Hamiltoné a Mercedesnél.

MEGOSZTÁS:

Ezt olvastad már?

Pusztán üzem- és kenőanyagjának köszönhetően a 2014-es idény vége óta mintegy 23,3 százalékos...

Hozzászólások

( komment)