Hamilton nagy csattanást úszott meg - F1VILÁG.HU

Hamilton nagy csattanást úszott meg

HIRDETÉS

Saját bevallása szerint nagy balesetet úszott meg péntek délelőtt a McLaren-Mercedes brit versenyzője, Lewis Hamilton, aki a Blanchimont nevű balosban veszítette el egy pillanatra uralmát autója felett a vizes pályán.


Saját bevallása szerint nagy balesetet úszott meg péntek délelőtt a McLaren-Mercedes brit versenyzője, Lewis Hamilton, aki a Blanchimont nevű balosban veszítette el egy pillanatra uralmát autója felett a vizes pályán.

A változékony időjárás alaposan megnehezítette a mezőny dolgát a pénteki edzésnapon, többen össze is törték autójukat. Hamilton is közel járt ahhoz, hogy a garázsból nézze végig a délelőtti edzés nagy részét, miután autóját majdnem odacsapta nagy tempónál.

„Gyakorlatilag egy folyó haladt keresztül a pályán. Olyan 240 km/h-val mehettem ott és megcsúszott az autó” – nyilatkozta Hamilton a Blanchimont nevű kanyarban történt kalandjáról.

„Szerencsés vagyok, hogy éber voltam és sikerült korrigálnom, különben mind a négy kerék, illetve az első és hátsó szárny is leszakadt volna az autóról. Örülök, hogy formában voltam abban a pillanatban.”

Hamilton elmondta, miután a hétvége további részére is változékony időt jósolnak, nehéz dolguk lesz a beállításokkal, különösen úgy, hogy azokon nem változtathatnak majd az időmérő és a verseny között.

„Beállítani az autót az időmérőre egy dolog, de megbizonyosodni arról, hogy versenykörülmények között ne veszítsünk sokat a DRS nélkül (esőben), az már egy másik.”

„Már a hétvége előtt tudtuk, hogy nehéz dolgunk lesz, mert a DRS miatt teljesen másképp kell kalibrálni az autó leszorítóerejét.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!