Hamilton nagyon bízik az új McLarenben - F1VILÁG.HU

Hamilton nagyon bízik az új McLarenben

HIRDETÉS

Felkészült arra, hogy 2011-ben is a világbajnoki címért csatázzon, és reméli, hogy a McLaren-Mercedes autója ehhez kellő támogatást nyújt majd – árulta el a wokingi gárda világbajnok versenyzője, Lewis Hamilton a Forma-1 hivatalos weboldalának nyilatkozva.


Felkészült arra, hogy 2011-ben is a világbajnoki címért csatázzon, és reméli, hogy a McLaren-Mercedes autója ehhez kellő támogatást nyújt majd – árulta el a wokingi gárda világbajnok versenyzője, Lewis Hamilton a Forma-1 hivatalos weboldalának nyilatkozva.

A brit pilóta csütörtökön, Jerezben először vezethette a McLaren 2011-es versenyautóját, az MP4-26-ost, és noha egyelőre csak annak bejáratásával voltak elfoglalva, elégedett az első tesztnap alakulásával.

„A csütörtöki nap a rendszerellenőrzésekről szólt. Talán nem volt a legizgalmasabb nap, de ezeket a dolgokat el kell végezni. Arra számítok, hogy a következő pár napban remek tesztek várnak ránk” – mondta a 2008-as év legjobbja.

„Az ember mindig tanul valamit ilyenkor, és azt kell mondjam, az autó azonnal jónak tűnt – összehasonlítva a tavalyival -, szóval ez már eleve nagyon pozitív. Teljesítettük a tervezett programot és ez a fontos. Hogy miképp teljesít a versenygép az MP4-25-öshöz képest, az majd a következő napok árulják el.”

„Az, hogy hogy viselkednek a Pirelli abroncsai, a következő pár nap során kell megtudnunk, amikor hosszabb etapokat teljesítünk. Minden, amit mondhatok, hogy nagyszerű volt kipróbálni az új autót. Ez mindig egy nagyon különleges pillanat.”

Mint ismert, a McLaren az év első, valenciai tesztsorozatán egy átmeneti autóval gurult pályára, mivel szerették volna egy jól ismert platformon kipróbálni az új beszállító Pirelli abroncsait.

„Azt gondolom, maximálisan kihasználtuk az első tesztet, hiszen egy jól ismert és megbízható autóval próbáltuk ki az új abroncsokat” – magyarázta Hamilton.

„Most rendkívül tág adathalmazzal rendelkezünk, mely segíthet az autó fejlesztésében. Természetesen a többi csapat is három napot tesztelt, de úgy gondoljuk, hogy helyes döntést hoztunk.”

Hamilton hozzátette, már túltette magát azon, hogy 2010-ben alulmaradt a bajnoki küzdelemben, és elmondása szerint felkészült arra, hogy ismét a legjobbakkal szálljon harcba.

Hirdetés

„A sport ilyen. Mindig vannak győztesek és vesztesek. Először is, megtisztelve érzem magam, hogy négy abszolút világklasszis versenyzővel harcolhattak a bajnoki címért 2010-ben.”

„Mindig tanulok a jó –és rossz dolgokból, és megteszek mindent, hogy fejlődjek a jövőben. Már 2011 van, szóval nem gondolkodom a tavalyi éven. Fittebb vagyok, mint valaha és remélem, hogy ismét egy nagyon erős autót építettünk, mellyel versenyeket nyerhetünk.”

A brit versenyző természetesen nem ment el szó nélkül Robert Kubica vasárnapi balesete mellett sem. A McLaren pilótája elmondta, nagyon reméli, hogy a lengyel hamarosan visszatérhet a Forma-1-be és ismét remek csatákat vívhatnak majd egymás ellen.

„Számos alkalommal versenyeztem már Robert ellen, ő egy fantasztikus versenyző és egy nagyszerű fickó, akivel öröm csatázni. Nagyon kemény, de mindig sportszerű és olyasvalaki, akiben bízhatsz. Nagyon megdöbbentem, amikor hallottam a balesetről. Gondolatban vele vagyok és remélem, hogy teljesen fel fog épülni és hamarosan ismét velünk versenyezhet.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!