Hamilton: Ne a versenyzőket, a szabályalkotókat szidják! - F1VILÁG.HU

Hamilton: Ne a versenyzőket, a szabályalkotókat szidják!

HIRDETÉS
A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton azt mondja, ne a versenyzőket, hanem a szabályalkotókat kritizálják azért, amiért unalmasak a Forma-1-es versenyek – a brit szerint ugyanis rendre rossz döntéseket hoznak a regulákat illetően.
2019 French Grand Prix, Sunday - LAT Images Lewis Hamilton Mercedes

Hamilton nagy dominancia után megnyerte a vasárnapi Francia Nagydíjat, mely kétségkívül a 2019-es szezon eddigi legunalmasabb versenye volt.

A brit megérti, hogy a rajongóknak nem tetszett a Le Castellet-i verseny, azonban azt mondja, emiatt nem a versenyzőkre kell ujjal mutogatni.

„Nem mi írjuk a szabályokat” – mondta az ötszörös világbajnok. „Semmi közünk a pénzváltáshoz a csapatok között, és a többi. Azokra kellene inkább nyomást gyakorolni, akik irányítják ezeket a dolgokat, akiknek végezniük kellene a munkájukat.”

„De szerintem próbálkoznak. Viszont hosszú-hosszú évek óta rossz döntéseket hoznak.”

Hamilton hozzátette, nagyon élvezte a két héttel ezelőtti Kanadai Nagydíjat, ahol Sebastian Vettellel harcolt az elsőségért – habár csak úgy tudott végül nyerni, hogy Vettel 5 másodperces büntetést kapott.

„Ezek a versenyek, melyeket az emberek a legjobban élveznek. Az olyanok, mint a franciaországi, nem túl élvezetesek a rajongók számára. Szerintem fontos, hogy az emberek rájöjjenek, ez nem a versenyzők hibája. Ez egy folyamatos ciklus az F1-ben évek, évek és évek óta… Már akkor is így volt, mielőtt én megérkeztem volna az F1-be.”

„Azért van ez így, mert Bernie [Ecclestone] így építette fel – az akkori döntések miatt. Még mindig ugyanaz a helyzet, és amíg a szabályalkotói struktúra nem változik, nekem is ugyanaz lesz a véleményem.”

„Nem az én dolgom ezzel foglalkozni. Az én dolgom az, hogy idejöjjek és versenyzőként a lehető legjobbat nyújtsam.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!