Hamilton nem adja fel

A pole pozícióból indult, azonban váltóhiba miatt idő előtt fel kellett adnia a versenyt, így pont nélkül távozik Szingapúrból Lewis Hamilton, a McLaren pilótája.


A pole pozícióból indult, azonban váltóhiba miatt idő előtt fel kellett adnia a versenyt, így pont nélkül távozik Szingapúrból Lewis Hamilton, a McLaren pilótája.

Hamilton úgy nyilatkozott, eleinte úgy tűnt, remek versenyt teljesít majd, hiszen a sebessége is jó volt, és a kiesésig az első helyen autózott. A brit versenyző azonban előre tekint, és tovább folytatja a harcot a világbajnoki trófeáért.

„Tulajdonképpen ez egy jó verseny volt számomra. Fantasztikus volt a tempónk, de most inkább a következő versenyre koncentrálok” – nyilatkozta Hamilton.

„Nem adom fel semmiképp, pedig ha az ember nem ér célba, akkor sokkal egyszerűbb lenne így. De mi tovább harcolunk.”

A 2008-as világbajnok elmondta, a futam során korábban is észlelte, hogy problémák vannak a váltójával, azonban a csapat megvizsgálta az adatokat, és úgy látták, hogy minden rendben.

„A kiállás előtt három vagy négy körrel voltak problémáim a váltóval. Azt a választ kaptam, hogy semmi gond nem lesz, de végül hirtelen nem tudtam váltani.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
}

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!