Hamilton nem aggódik Massa sebessége miatt - F1VILÁG.HU

Hamilton nem aggódik Massa sebessége miatt

HIRDETÉS

Lewis Hamilton egyáltalán nem aggódik amiatt, hogy legnagyobb riválisa, Felipe Massa fölényes győzelmet aratott a mai időmérő edzésen, ugyanis elmondása szerint csakis arra koncentrál, hogy pontszerző helyen hozza be autóját a vasárnapi Brazil Nagydíjon.

Lewis Hamilton egyáltalán nem aggódik amiatt, hogy legnagyobb riválisa, Felipe Massa fölényes győzelmet aratott a mai időmérő edzésen, ugyanis elmondása szerint csakis arra koncentrál, hogy pontszerző helyen hozza be autóját a vasárnapi Brazil Nagydíjon.

A McLaren brit versenyzője csak a negyedik helyre kvalifikálta magát a szombati időmérő edzésen, ahol Massa, Jarno Trulli, és a Ferrari finn pilótája, Kimi Raikkönen is megelőzte.

Hamilton helyzetét az sem könnyíti meg, hogy a McLaren nagy ellensége, Fernando Alonso pontosan mögüle, a hatodik helyről vághat neki a vasárnapi versenynek.

Azonban a brit versenyző az ITV helyszíni tudósítójának elmondta, hogy egyáltalán nem nyomasztja Massa kiváló teljesítménye, ugyanis csakis a saját versenyére koncentrál.

“Nem érzek extra nyomást. Természetesen jobban örülnék, ha egy kicsivel előrébb lehetnék, azonban úgy gondolom, hogy a stratégiánkat is figyelembe véve, ez egy kiváló pozíció” – mondta Hamilton az időmérő után.

“Természetesen Massának az élen kell lennie, és a legjobbakat kívánom neki, azonban én csakis a saját munkámra koncentrálok. Nem kell semmi látványosat véghezvinnem a vasárnapi versenyen, mindössze annyi a dolgom, hogy néhány pontot érő helyen behozzam az autóm.”

Hamilton azonban tisztában van azzal, hogy ez nem lesz könnyű, hiszen a brazil pálya igen durván eszi a gumikat, mellyel meg is gyűlt a baja a hétvége során, és még az is elképzelhető, hogy megérkezik az eső.

“Nem lesz egyszerű verseny, nagyon oda kell majd figyelnünk a gumikra” – magyarázta a brit pilóta. “Azonban elégedett vagyok az üzemanyag-stratégiánkkal. Valószínűleg az előttem állók más taktikán vannak, ami akár jó, de akár rossz is lehet számukra.”

“Várnunk kell, és majd holnap mindenre fény derül, azonban jó pozícióban vagyunk, és minden esélyünk megvan arra, hogy akár előrébb is kerüljünk.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!