Hamilton nem akar a rajtbalesetről beszélni - F1VILÁG.HU

Hamilton nem akar a rajtbalesetről beszélni

HIRDETÉS

Mihamarabb szeretné túltenni magát a kiábrándító Belga Nagydíjon a McLaren világbajnok versenyzője, Lewis Hamilton.


Mihamarabb szeretné túltenni magát a kiábrándító Belga Nagydíjon a McLaren világbajnok versenyzője, Lewis Hamilton.

A 2008-as év világbajnoka már az első kanyarban feladni kényszerült a futamot, miután összeütközött a lotusos Romain Grosjeannal. A balesetbe többen, Fernando Alonso, Sergio Perez és Kamui Kobayashi is belekeveredett.

Hamilton az eset után szemmel láthatóan haragudott Grosjeanra, aki úgy tűnt, ráhúzta Lotusát a brit McLarenjére. A Magyar Nagydíj győztese azonban nem kíván tovább foglalkozni a történtekkel. Helyette inkább örül annak, hogy ismét versenyképes az autójuk.

„Nem szeretnék a rajtbalesetről beszélni” – mondta Hamilton.

„Egyszerűen csak gratulálok Jensonnak, fantasztikus versenyt futott. Olyan volt neki, mint egy kellemes séta a parkban.”

„Nagyszerű látni, hogy a csapatnak megvolt a tempója, és nekem is meg kell próbálnom kihozni ezt az autómból a következő versenyen.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!