Hamilton nem akar kedvezményezett lenni a Mercedesnél

A Mercedes motorsport-főnöke, Toto Wolff állítja, Lewis Hamilton egy szóval sem kérte, hogy ő legyen az első számú versenyző a csapatnál, amikor új szerződésének részleteiről tárgyaltak.


A Mercedes motorsport-főnöke, Toto Wolff állítja, Lewis Hamilton egy szóval sem kérte, hogy ő legyen az első számú versenyző a csapatnál, amikor új szerződésének részleteiről tárgyaltak.

A brit pilóta jelenleg érvényben lévő kontraktusa az idei év végén lejár, és bár a felek megállapodtak a folytatásról, még mindig nem sikerült véglegesíteni az új szerződést.

A Maláj Nagydíj hétvégéjén a kétszeres világbajnok azt mondta, 99,6 százalékban kész az új megállapodás, ám miután azóta sem született bejelentés ezzel kapcsolatban, Hamilton a múlt héten elismerte, kezd púp lenni a hátán a dolog, hiszen ő maga tárgyal a csapattal.

A hosszas huzavona okán számos pletyka napvilágot látott a médiában, ezek közül az egyik, hogy Hamilton azt kérte a Mercedestől, a jövőben legyen kedvezményezett a csapatnál – Toto Wolff, a német istálló motorsport-igazgatója azonban tagadta ezt.

„Nem ez a helyzet – soha nem kérne ilyen záradékot, mert mi ezt nem szeretnénk, és azt gondolom, ő igencsak nagyra értékeli azt, hogy mi kezeljük a csapatot, és mindkét versenyzőt egyenlő bánásmódban részesítjük” – magyarázta az osztrák szakember.

„A részleteken múlik a dolog. Hosszú ideig egyeztettünk, a lényegesebb dolgokban megállapodtunk már jó néhány hónappal ezelőtt, most azonban egy kis ping-pong zajlik az ügyvédek között. De ez egy szokványos procedúra.”

A Mercedesnél korábban abban bíztak, még az új szezon előtt sikerül pontot tenni az ügy végére, a minap pedig azt mondta, reméli, hamarosan tényleg lezárhatják a dolgot.

„Nagyon szeretném, ha a következő pár napban vagy hétben eldőlne a dolog, anélkül persze, hogy nyomás alá helyzenénk magunkat, hiszen ez egy remek partnerség köztünk. Versenyeket akarunk nyerni, és egyszerűen betenni azt az aláírt szerződést a fiókba.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

OSRAM

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
pp_gemius_hit('Aurgi_e7YvPTGxeFO8vlnqSc71yG41rhwqueMi4R8QT.b7');

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!