Hamilton nem Buttontól várja a megoldást

Lewis Hamilton nem gondolja, hogy csapattársa, Jenson Button bajnoki címhez segítheti, ha visszavesz, és beáll mögé, sokkal inkább azzal segíthetik egymást, ha minél jobb eredményt érnek el, és a lehető legtöbb pontot veszik el ellenfeleiktől a szezon hátralévő részében.


Lewis Hamilton nem gondolja, hogy csapattársa, Jenson Button bajnoki címhez segítheti, ha visszavesz, és beáll mögé, sokkal inkább azzal segíthetik egymást, ha minél jobb eredményt érnek el, és a lehető legtöbb pontot veszik el ellenfeleiktől a szezon hátralévő részében.

„Nem gondolom, hogy Jenson bajnoki címhez segíthet azzal, ha magára vállalja a vízhordó szerepét” – mondta Hamilton, aki 21 ponttal van lemaradva a listavezető Fernando Alonso mögött.

„Azzal segíthetünk egymásnak, ha a lehető legtöbbet kihozzuk az autóból. Az elmúlt futamon azt mondtam, hogy néha Jenson kiválóan teljesít egy adott hétvégén, ahol nekem nem jönnek össze annyira dolgok, máskor viszont pontosan fordítva van minden, tehát folyamatosan változik a helyzet.”

„Nagyon jó lenne, ha mindketten az idei teljesítményünk legjobb formáját tudnánk nyújtani a szezon hátralévő részében, ellenfeleink előtt tudnánk végezni, hiszen ezzel segíthetnénk a legjobban egymásnak.”

Button esélye a címvédésre igencsak halovány, hiszen lemaradása 43 pont, miközben már csak 50 egység kiadó a hajrában, így csak abban az esetben diadalmaskodhatna, ha az utolsó két futamot megnyerné, és ellenfelei csak néhány pontot szereznének, ami elég valószínűtlen.

Hamilton sincs könnyű helyzetben, ugyanis reális esélye csak akkor lesz megszerezni a vb- címet, ha az előtte álló Alonso és Mark Webber bajba kerül, vagy nem tudja befejezni a hátralévő futamok egyikét, vagy csak kevés pontot szerez.

„Való igaz, hogy sok minden múlik azon, hogy az ellenfeleim hol végeznek, de a végén úgyis csak az számít, hogy én mire vagyok képes, és a megszerzett eredményeim jobb, vagy esetleg gyengébb pozícióba sodornak” – folytatta a brit pilóta.

„Ha megnyerem a következő két versenyt, akkor a lehető legjobb pozícióba kerülök, de ha csak a negyedik, vagy az ötödik helyen futok célba a következő két megmérettetésen, az biztosan nem lesz elég.”

„Szóval minden rajtam múlik. Azon kell lennem, hogy riválisaim előtt végezzek, és bíznom kell abban, hogy bármi is történik mögöttem, az pozitív lesz számomra.”

A McLaren kisebb fejlesztésekkel készül a hétvégére, azonban Hamilton elmondta, hogy nem az új elemek, sokkal inkább az fogja eredményezni a különbséget, hogy az utóbbi időben egyre jobban megismerték az autót, és sikerült finomra hangolni a korábbi fejlesztéseket.

A 2008-as világbajnok egyébként optimistán várja a szezon hátralévő két versenyét, mert úgy érzi, hogy mind Brazíliában, mind pedig Abu Dhabiban ütőképes lesz az MP4/25-ös modell.

„Úgy érzem, hogy mindkét pálya feküdni fog nekem, illeszkedik a vezetési stílusomhoz” – magyarázta. „Az elmúlt években nem tudtam mindig a legtöbbet kihozni az autóból Brazíliában, de úgy érzem, az idei autó sokkal jobban fog feküdni ezen a pályán.”

„Továbbá ez a két pálya nem igényel olyan nagy leszorítóerőt, így remélhetőleg az ellenfelek nem lesznek olyan nagy előnyben, és közelebb leszünk egymáshoz. Szóval azt gondolom, hogy hasonlóan szoros küzdelmet láthatunk majd a három élcsapat között, mint az elmúlt versenyen Koreában.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

OSRAM

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
}

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!