Hamilton nem fél a duplapontos szezonzárótól

A Mercedes brit versenyzője, Lewis Hamilton egyáltalán nem aggódik amiatt, hogy az abu dhabi duplapontok miatt elveszítheti a világbajnoki címet.


A Mercedes brit versenyzője, Lewis Hamilton egyáltalán nem aggódik amiatt, hogy az abu dhabi duplapontok miatt elveszítheti a világbajnoki címet.

Hamilton előnye jelenleg 24 pont az összetettben csapattársával, Nico Rosberggel szemben, miután azonban az Abu Dhabi Nagydíjon kétszerannyi pontot kapnak majd a versenyzők, mint a többi futamon, továbbra is nyitott a bajnoki küzdelem.

„Nincsenek félelmeim, mert tényleg azt érzem, hogy nem csak a szerencse miatt tartok ott, ahol, nem a véletlen műve” – mondta a 2008-as év legjobbja.

„Okai vannak annak, hogy ennél a csapatnál versenyzem, és megvan az oka annak is, hogy ma a miénk a legjobb autó. Mint ahogy oka van annak is, hogy ilyen remek eredményeket értünk el idén – mindez a kemény munkának köszönhető.”

„Úgy érzem, minden tapasztalatomat és lehetőségemet kihasználtam idén, ha pedig az időmérőn nem sikerült, felzárkóztam. És kényelmes helyzetben érzem magam.”

„Úgy érzem, minden tőlem telhetőt megtettem, és úgy vágok majd neki a télnek, hogy tudom, mindent kihoztam magamból. Nem fogok visszanézni és azt mondani, „bárcsak ezt vagy azt tettem volna”.

„Ez pedig jó érzés, szóval ezért is vagyok annyira izgatott.”

Hamilton mindazonáltal furcsállja, hogy a Forma-1 elöljárói a duplapontok mellett tették le voksukat.

„Ez van. Nem tudom, mit mondjak erről. Mindenkit ugyanúgy érint. De egyetlen bajnokságban sem láttunk még ilyet, szóval kicsit furcsa. Ez van, de hogy megtartjuk-e a jövőben is, azt senki sem tudja.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!