Hamilton: Nem lenne probléma, ha postán küldenék a vb-kupát - F1VILÁG.HU

Hamilton: Nem lenne probléma, ha postán küldenék a vb-kupát

HIRDETÉS
Lewis Hamilton, a Mercedes hatszoros világbajnoka péntek este átvehette vb-trófeáját, ám a brit elmondta, jobban örült volna, ha postán küldik ki neki.
Lewis Hamilton, FIA Prize Giving Gala, Paris, 2019

Kimi Räkkönen saját elmondása szerint inkább végez a bajnoki 4., mint a 3. helyen, így ugyanis nem kell elmennie az FIA díjátadó gálájára – ebből a szempontból a finn pilótának idén nem kellett aggódnia, viszont így a közönséget sem szórakoztathatta, mint tavaly. 

Hamiltonra sokkal inkább jellemző az, hogy megjelenik a PR-eseményeken, ám elmondása szerint a gálák nem állnak közel a szívéhez. A brit pilóta úgy nyilatkozott, nem kedveli az efféle ünnepségeket, hiszen akármennyire furcsa, nem szeret közönség előtt szerepelni. 

„Nem vagyok oda a gálákért” – mondta a brit. 

Nem is állok ki szívesen sok ember elé. Szeretem, amikor megkapom a kupát egy győzelemért, mert akkor az ember tele van adrenalinnal, és ez egy csodás érzés” – folytatta.  

A brit hozzátette, annak viszont örül, hogy láthatja más sorozatok versenyzőit, a fiatalokat, akik sikereket érnek el.

„Jó látni, hogy mások elismerést kapnak, mert csodás dolgokat értek el. Ezért nagyszerű itt lenni. A csapattagokat is elismerik. Más pilóták, akiket nem látok évközben, megkapják a kupáikat. Inspiráló ezeket a dolgokat látni.

„De nem lenne problémám azzal, ha már szabadságon lennék, és elküldenék a trófeát” – nevetett Hamilton. 

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!