Hamilton nem számított a győzelemre - F1VILÁG.HU

Hamilton nem számított a győzelemre

HIRDETÉS

A McLaren brit pilótája, Lewis Hamilton elmondta, hogy hihetetlen érzés volt ismét a dobogó legmagasabb fokán ünnepelni, miután fantasztikus vezetést bemutatva, számára is meglepő módon, főlényes győzelmet aratott a vasárnapi Magyar Nagydíjon.

A McLaren brit pilótája, Lewis Hamilton elmondta, hogy hihetetlen érzés volt ismét a dobogó legmagasabb fokán ünnepelni, miután fantasztikus vezetést bemutatva, számára is meglepő módon, főlényes győzelmet aratott a vasárnapi Magyar Nagydíjon.

A világbajnoki címvédő legutóbb a tavaly októberi Kínai Nagydíjon állhatott fel a dobogó tetejére, és az idei év első fele borzalmasan sikerült számára, autója gyengélkedése miatt.

A McLaren azonban nem állt le a fejlesztéssel, az elmúlt futamon egy átfogó javítócsomagot vetett be, ami a vártnál is nagyobb előrelépést hozott, amit Hamilton idei első futamgyőzelme is hűen bizonyít.

“Hihetetlen érzés ismét itt lenni a sok nehézség után” – mondta Hamilton. “Hosszú időnek tűnik, és hatalmas küzdelemnek, de ahogy azt a levezető körömben is mondtam, nagyon büszke vagyok a srácokra.”

“Mikor a gyárba látogatok, látom, hogy mindenki nagyon keményen hajt, soha nem adja fel, és ez egy olyasvalami, amit ritkán lehet látni egy ekkora méretű csapatban.”

“Nem számítottunk arra, hogy győzni fogunk ezen a hétvégén. Egy picit sem éreztük, hogy megvan a sebességünk ahhoz, hogy győzelmet arassunk, de az autó kiváló volt. Hihetetlen különleges ismét itt lenni, és különösen nyerni” – folytatta a brit pilóta.

Hamilton azonban tisztában van azzal, hogy nem szabad elszállniuk, és továbbra is keményen kell hajtaniuk, mert hihetetlen szoros a küzdelem, és ha folyamatosan ott akarnak lenni az élen, egy pillanatra sem szabad lazítaniuk.

“Amennyit csak tudunk, magunkkal kell vinnünk ebből a hétvégéből” – folytatta a brit. “Továbbra is keményen kell fejlesztenünk, ez a győzelem nem azt jelenti, hogy hátra dőlhetünk, és már nem kell olyan nagy erővel dolgoznunk.”

“Mindent meg kell tennünk azért, hogy olyan fejlesztésekkel rukkolhassunk elő, melyek segítségével folyamatosan megverhetjük ezeket a srácokat. Ez egy hatalmas ugrás számunkra, és nem szabad megállnunk.”

Hamilton versenyzőtársáról, a jelenleg is altatásban lévő Felipe Massáról sem feledkezett meg, aki a tegnapi időmérő edzésen súlyos balesetet szenvedett.

Hirdetés

“Azt szeretném mondani, hogy a tegnapi nap mindannyiunk számára nagyon szomorú volt. Sajnáljuk, hogy nem lehetett ma itt velünk, és most az összes versenyző nevében mondom, hogy hiányzott nekünk, és gyors felépülést kívánunk neki” – mondta a címvédő.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!