Hamilton nem számított ekkora fordulatra - F1VILÁG.HU

Hamilton nem számított ekkora fordulatra

HIRDETÉS

A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton elárulta, nem számított arra, hogy ekkorát fordul a szerencséje az elmúlt két versenyen, és hogy csapattársa, Nico Rosberg Monacóban és Montrealban is ennyire hátul végez.


A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton elárulta, nem számított arra, hogy ekkorát fordul a szerencséje az elmúlt két versenyen, és hogy csapattársa, Nico Rosberg Monacóban és Montrealban is ennyire hátul végez.

Hamilton az elmúlt két futamon nyerni tudott a kiábrándító idénykezdet után, a korábban domináló Rosberg pedig sem Monte-Carlóban, sem Montrealban nem tudott a győzelemért harcolni.

Hamilton hátránya így csupán 9 pontra csökkent csapattársával szemben az összetettben.

„Nem számítottam erre. Ha pénzzel kellett volna fogadnom, ostobaság lett volna erre tenni” – mondta a címvédő.

„Azt gondoltam, a monacói szerencsés véletlen volt, de a verseny maga nem szerencse volt, hanem egy nagyszerű, erős futam.”

„És aztán a montreali verseny is. Nem láttam még egészében, nem tudom, mennyire volt erős Nico, de a rajtunk elég balszerencsésre sikeredett. Ez alapvetően problémás, hiszen az első sorból rajtoltunk, és az első és ötödik helyeken zártunk. Tudom, a gyárban milyen keményen dolgoznak értünk, a cél tehát a kettős győzelem lenne.”

„Nem jó érzés, ha ez nem jön össze, hiszen sokszor örültünk már ennek, sokszor ünnepelhettünk mindketten a garázs előtt. A pontok tekintetében viszont pozitív ez az eredmény. Nico továbbra is keményen nyomja majd, így nekem is keményen kell nyomnom. Nagyszerűen érzem magam az autóban, amíg az egyben van.”

„Vannak még dolgok, amelyeken javítanunk kell, ilyen a rajt is. Amint sikerül javulnunk ezen a téren, remélhetőleg visszakerülünk oda, ahol mindig is lenni szeretnénk.”

Hamilton kifejtette, bár nyert az elmúlt két futamon, nem gondolja úgy, hogy a továbbiakban is az ő oldalára billen a mérleg nyelve.

Hirdetés

„Az egyetlen, amire gondolok, hogy még nagyon-nagyon sok van hátra. A sebességemet illetően soha nem voltak kétségeim. Soha nem tudhatjuk, mi fog történni, és korábban egymást követték a problémák.”

„Szóval nem voltam felkészülve arra, hogy Monaco fordulópontot jelent majd. Ott összejött a győzelem, és itt is nyerni tudtam a pole megszerzése után. Pénteken erősnek éreztem magam, a szombati nap pedig rendben volt. Vasárnap pedig fenomenálisan éreztem magam az autómban, nagyon-nagyon gyors voltam.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!