Hamilton nem számított ilyen eredményes tesztre

A Mercedes világbajnok versenyzője, Lewis Hamilton elárulta, nem számított arra, hogy ilyen sok kört meg tudnak majd tenni új autójukkal az első előszezoni teszten, Jerezben.


A Mercedes világbajnok versenyzője, Lewis Hamilton elárulta, nem számított arra, hogy ilyen sok kört meg tudnak majd tenni új autójukkal az első előszezoni teszten, Jerezben.

A brit pilóta tegnap befejezte a munkát a dél-spanyolországi versenypályán, a harmadik napon 62 kört tett meg a W05-ös versenygéppel, legjobb körideje pedig a harmadik helyre volt elegendő.

„Nem számítottunk arra, hogy ennyi kört megteszünk majd” – mondta rendkívül elégedetten Hamilton.

„Főleg, hogy más csapatok, mint a Red Bull, nem tettek meg ennyi kört. A pályán eltöltött idő értékes. Megpróbálunk minél több kört megtenni, és biztos vagyok benne, hogy mindenki más is, mi viszont ebben a tekintetben egy kicsit jobban állunk, mint a többiek.”

A Mercedes a jerezi teszt első három napján 177 kört tett meg, 41-gyel többet, mint legközelebbi riválisa, a Ferrari (136). A Red Bull csupán 14-szer ment körbe a 4,4 kilométer hosszú pályán kedden, szerdán és csütörtökön.

„Láthatjuk a paddockban, hogy mindenkinek vannak nehézségei, nem csak nekünk” – folytatta Hamilton, aki az első napon össze is törte autóját az első szárny hibája miatt.

„A Red Bull példája jól mutatja, milyen nehéz is a helyzet. Szóval az, hogy nekünk az egyik napon 97 kör is összejött, egy hatalmas eredmény a csapat számára. Csak pozitívumai vannak az elmúlt napoknak.”

A Mercedes színeiben egyébként a mai zárónapon Nico Rosberg folytatja a munkát Jerezben.

Maradj még, olvasd el ezeket is!

Kapcsolódó cikkek

Friss hírek

 

 

 

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!