Hamilton nem tudja, mi történt a rajtnál - F1VILÁG.HU

Hamilton nem tudja, mi történt a rajtnál

HIRDETÉS

Lewis Hamilton számára rosszul indult a verseny, így már a rajt után tudta, hogy az első helyet nem szerezheti meg az Olasz Nagydíjon.


Lewis Hamilton számára rosszul indult a verseny, így már a rajt után tudta, hogy az első helyet nem szerezheti meg az Olasz Nagydíjon.

Hamiltonnak a rajtnál akadtak problémái, ám hogy pontosan mi, azt egyelőre ő és a csapat sem tudja. A brit pilóta csapatrádión először azt mondta, az ő hibája volt, azonban később elárulta, ezzel csak a mérnökét akarta nyugtatni.

„Nem tudom, mi történt, mindent ugyanúgy csináltam, mint máskor. Egyszerűen nagyon kipörögtek a kerekek” – mondta a világbajnok.

Az Olasz Nagydíj hétvégéjéről Hamilton összességében elmondta, hogy az autó végig nagyon jól teljesített, így nem is kellett aggódniuk a Ferrari miatt.

„Elég könnyű hétvége volt az előzővel szemben. A rajt volt a döntő a futamra nézve, ezek után pedig megpróbáltam visszakapaszkodni a második helyre, hogy rendbe hozzam a hibát.”

„Nico elhúzott, nagyon könnyű futama volt – ez történik, ha elöl vagy. Remek munkát végzett, a Ferrari nem jelentett ránk igazi veszélyt a verseny során.”

A dobogón állva Hamilton is nagyon élvezte a ceremóniát, illetve a hangulatot, amelyet az olasz közönség teremtett.

„Ez a legjobb közönség egész évben. A rajt nem sikerült, de nagyon jó nap volt a Mercedes számára, úgyhogy elégedettek lehetünk.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!