Hamilton nem tudja, mire lesz elég a tempója - F1VILÁG.HU

Hamilton nem tudja, mire lesz elég a tempója

HIRDETÉS

Lewis Hamilton szerint nehéz feladat vár rá, ám nem lesz lehetetlen maga mögött tartani a Red Bull Racing világbajnok versenyzőjét, Sebastian Vettelt.


Lewis Hamilton szerint nehéz feladat vár rá, ám nem lesz lehetetlen maga mögött tartani a Red Bull Racing világbajnok versenyzőjét, Sebastian Vettelt.

A Mercedes versenyzője idei harmadik rajtelsőségét szerezte tegnap, a Nürburgringen, noha a szombat délelőtti szabadedzésen még küszködött autójával.

Hamilton pontosan tudja, a versenyen nehéz küzdelem vár rá, nem tudják ugyanis, az autó beállításai miképp viselkednek majd a hosszabb etapokon, ráadásul a Pirelli hátsó gumijai is megnehezíthetik majd a dolgát.

„Azt hiszem, nagyon kemény lesz” – mondta az angol pilóta, amikor esélyeiről faggatták szombaton.

„A Red Bullok előreléptek ezen a hétvégén, és úgy gondolom, még sok más csapat is. [Mark] Webber azt mondta nekem, hogy úgy tűnik, az autóján működnek a gumik, szóval lehet, hogy ezekkel az új abroncsokkal több előnyre tettek szert, mint mi. A minap nagyon erősek voltak a hosszú etapjai, szóval feltételezem, mindketten nagyon erősek lesznek a futamon. Persze sokat segítene, ha az első kanyarban mi fordulhatnánk el elsőként, és magunk mögött tudnánk tartani őket.”

„Még vannak problémáink a gumikopással, tehát nem sikerült teljes mértékben felülkerekedni ezen, de nem hiszem, hogy lehetetlen. És új beállításaim vannak, úgyhogy még nem tudjuk, hogyan működnek a hosszú etapokon. Remélem, hogy minden rendben lesz, és összejönnek a dolgok.”

A Mercedes a pénteki szabadedzéseken versenytempó tekintetében elmaradt a Red Bulloktól, Ross Brawn csapatfőnök szerint azonban ez még nem jelent semmit, a pálya ugyanis rengeteget változott azóta, ráadásul a hőmérséklet is emelkedett.

„Nyilván nem tudjuk, mennyi üzemanyag volt akkor az autóikban, habár kétségkívül úgy tűnt, jobb formában voltak pénteken, mint mi” – mondta a szakember.

„Ezért is változtattunk az autókon, megpróbáltunk javítani rajtuk, de úgy tűnt, ehelyett inkább hátraléptünk. A pálya vasárnap teljesen más lesz, mint péntek délután, és azt hiszem, a hőség is kihívást jelent majd, mint ahogy a gumik egyben tartása is.”

„A Red Bull tehát jónak tűnt pénteken, de figyelembe kell venniük ezeket a változásokat, ha át akarják menteni ezt a teljesítményt a futam napjára is – hiszen 10-15 fokkal melegebb lesz, mint az első edzésnapon.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!