Hamilton nem változtat versenyzési stílusán - F1VILÁG.HU

Hamilton nem változtat versenyzési stílusán

HIRDETÉS

Lewis Hamilton elmondta, hogy a Mercedes vezetése által lefektetett új rendszabályok nem fogják megváltoztatni a versenyzéshez való hozzáállását a jövőben.


Lewis Hamilton elmondta, hogy a Mercedes vezetése által lefektetett új rendszabályok nem fogják megváltoztatni a versenyzéshez való hozzáállását a jövőben.

A világbajnoki címvédő, és csapattársa, Nico Rosberg csütörtökön találkozott a csapat vezetőivel, Toto Wolffal és Paddy Löwe-vel a csapat főhadiszállásán Brackley-ben, hogy átbeszéljék az Osztrák Nagydíjon történteket, mikor az utolsó körben összeütköztek az első pozícióért vívott csata hevében.

Bár a Mercedes jelezte, hogy továbbra is engedi szabadon versenyezni pilótáit, elrettentő intézkedézkedéseket vezet be, amennyiben nem változik a helyzet és további ütközések lesznek.

„Hogy teljesen őszinte legyek, a sorsom mindig is a saját kezemben volt” – mondta a brit pilóta. „Ez nem fog semmit megváltoztatni.”

“Továbbra is tudunk versenyezni, ami pozitív. Nincs csapatutasítás, ami szerintem a rajongók számára szintén nagyon jó – szóval mindenki izgatott lehet.”

Hamilton azt is elmondta, hogy az Osztrák Nagydíj utáni dobogó ceremónián történt kifütyülés sem veti vissza abban, ahogy a pályán fog viselkedni a jövőben.

„Valaki azt mondta nekem, hogy egyesek nem látták, mi is történt valójában, és valaki azt terjesztette, hogy én ütöttem ki Nocót, így az első reakció érthető” – magyarázta.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!