Hamilton: Nincs világbajnok autónk

A McLaren-Mercedesnek keményen kell dolgoznia azért, hogy javítson 2011-es versenygépén, az ugyanis Lewis Hamilton szerint egyelőre nem elég jó ahhoz, hogy harcba szálljon a világbajnoki címért.


A McLaren-Mercedesnek keményen kell dolgoznia azért, hogy javítson 2011-es versenygépén, az ugyanis Lewis Hamilton szerint egyelőre nem elég jó ahhoz, hogy harcba szálljon a világbajnoki címért.

Hamilton szerdán csapattársát, Jenson Buttont váltotta az MP4-26-os kódjelű versenygép volánja mögött Barcelonában, ám végül csak 57 kört tudott megtenni, és 1 másodperces hátránnyal a negyedik pozícióban zárt.

A brit versenyző ezzel együtt úgy véli, csapata képes lesz fejlődni, így harcba szállhat majd a világbajnoki címért, az első versenyeken azonban a pontszerzés lesz a McLaren-Mercedes célja.

„Hogy hiszem-e, hogy egy olyan autónk van, mellyel megnyerhetjük-e a világbajnokságot? Jelen pillanatban nem. De ez nem jelenti azt, hogy nem válik egy világbajnok autóvá” – mondta Hamilton Barcelonában.

„A szerdai tesztnapból – illetve a pályára vitt fejlesztésekből – kiindulva úgy vélem, jobbá válhat, amennyiben képesek leszünk folyamatosan jó irányba fejleszteni, az új dolgok pedig, melyek a versenyek során érkeznek, remélhetőleg lehetővé teszik számunkra, hogy csökkentsük a hátrányunkat és a győzelemért harcoljunk.”

„Amíg értékes pontokat szerzünk az első néhány versenyen, addig nem leszünk mérföldekkel lemaradva. Ha például az első három-négy versenyen a legjobb öt között végzünk, megszerezzük ezeket a pontokat, akkor még odatehetjük magunkat, ha az autó képes lesz a győzelemre.”

„Szóval még nem adtam fel az idei évet. Még játékban vagyunk.”

A 2008-as év legjobbja hozzátette, rajta semmi nem fog múlni, mindent megtesz ugyanis azért, hogy segítse csapatát a fejlődés útján.

„Magam miatt nem aggódom, mert már versenyzem egy ideje, szóval ha holnap van egy verseny, akkor beugrom az autóba és kész, nem jelent problémát. Képes vagyok időmérőt teljesíteni, vagy szabadedzést, nincs gond vele. De hogy mi a helyzet az autó megbízhatóságával, illetve a valós tempójával, az még ismeretlen faktor, mert mindezidáig nem tudtuk maximalizálni a lehetőségeinket.”

„De erről szól a tesztelés, meg kell találni a gyenge pontokat, majd megoldani azokat. Ezekre összpontosítunk, viszont egyértelműen vannak problémáink, melyeket nem olyan könnyű orvosolni, mint reméltük.”

A szerdai tesztnappal kapcsolatban a fiatal tehetség úgy nyilatkozott, nem sikerült eredményes munkát végezniük, a versenyszimulációt ugyanis több alkalommal meg kellett szakítaniuk különböző problémák miatt.

„Kemény tesztnapunk volt, mivel nem tettünk meg sok kilométert. Abban a reményben érkeztem meg ide, hogy sok kört megteszek majd, száznál is többet, egy egész versenytávot. Az év ezen szakaszában általában bokszkiállásokat, illetve egy-két versenyszimulációt teljesítünk, de valójában még egyet sem tudtunk elvégezni.”

„Nem volt jó napunk, de érzésre az autó jobb volt a fejlesztések miatt. Tehát ez legalább pozitív.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
pp_gemius_hit('Aurgi_e7YvPTGxeFO8vlnqSc71yG41rhwqueMi4R8QT.b7');

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!