Fotó: Mercedes
HírekKiemelt

Hamilton nyert, nagy csapást mért a Ferrarikra az Olasz Nagydíjon!

A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton győzött a Forma-1-es Olasz Nagydíjon – a Ferrarinak nem sikerült diadalra váltani az első rajtsoros indulást: Kimi Räikkönen a második, Vettel pedig a Hamiltonnal való ütközés után csak 4. lett.

A pole pozícióból Kimi Räikkönen kezdhette meg a futamot, mellette csapattársa, Sebastian Vettel sorakozott, míg a címvédő Lewis Hamilton a 3. rajtkockát szerezte meg a szombati időmérő edzésen.

A rajtot mindkét Ferrari jól kapta el, Hamilton azonban az első kanyarban mégis támadni tudta Vettelt, aki ekkor még sikeresen visszaverte a brit támadását.

A második sikánhoz érkezve azonban Hamilton a német mellé került, kívülről próbálta meg körbeautózni, az előzési manőver közben azonban a két autó összeért. Hamilton tovább tudott menni, Vettel viszont megpördült, autójának sérült első szárnya miatt pedig a bokszba kényszerült.

A rajt után Brendon Hartley, Stoffel Vandoorne és Marcus Ericsson is ütköztek, a Toro Rosso első felfüggesztése a balesetben ki is tört, emiatt pedig be kellett küldeni a biztonsági autót.

Az újraindítás után Hamilton tapadt Räikkönenre, és a célegyenes végén el is tudott menni a finn mellett. A Ferrari versenyzője viszont nem hagyta magát, és a második lassító előtt visszatámadott, és újra átvette a vezetést.

Hamilton viszont tartotta Räikkönen tempóját: a 15. körben is csak 1 másodperc volt a lemaradása, miközben Vettel szépen felküzdötte magát, ekkor már a 10. helyen autózott.

Fernando Alonso számára nem alakult jól a monzai hétvége sem: a spanyol pilóta már a futam első felében – feltételezhetően motorhiba miatt – kiesett.

A versenyben vezető Räikkönen a futam 21. körében érkezett meg első kerékcseréjére, autóján 2,2 másodperc alatt cserélték le az abroncsokat, és a második etapra megkapta a lágy keverékű gumikat.

Hamiltont nem hívták ki a következő körben, inkább kint tartották a pályán, Räikkönen kivezető köre pedig lassabb volt, mint az angolé, így a 23. kör végén a két versenyző között 22,5 másodperc volt a különbség.

A 24. körben Daniel Ricciardo kiállni kényszerült, autójában ugyanis a Renault legújabb motorja felmondta a szolgálatot.

Hamilton a 28. körben érkezett a bokszba, 2,4 másodperces kerékcserét abszolvált a Mercedes. A címvédő jócskán Räikkönen mögé ért vissza a pályára. A Ferrari versenyzője viszont Valtteri Bottas mögé érkezett meg, aki ekkor még nem volt kint kerékcserén.

Vettelt a 30. körben kihívták második kerékcseréjére is, autójára a szuperlágy abroncsokat szerelték fel.

Bottas közben tökéletes csapatjátékos volt az élen: nem engedte el maga ellett Räikkönent, aki mögé a 33. körben megérkezett Hamilton.

Bottas végül kiállt a bokszba, Hamilton pedig tovább folytatta Räikkönen üldözését.

A 43. körben Bottas kezdett előzésbe Max Verstappen ellen, az 1-es kanyar féktávján azonban a holland ráhúzta autóját. A két versenyző összeütközött, Bottas pedig kénytelen volt levágni az első fordulót. Az incidens miatt Verstappen 5 másodperces időbüntetést kapott.

Hamilton a 44. körben támadást indított a használtabb gumikkal köröző Räikkönen ellen, aki nem tudta maga mögött tartani a címvédőt: Hamilton egy határozott előzéssel átvette a vezetést, és elkezdett ellépni a Ferraritól.

A brit végül nem is engedte ki a vezetést a kezéből, és közel 9 másodperces előnnyel megnyerte az Olasz Nagydíjat Kimi Räikkönen és Max Verstappen előtt. Mivel a hollandot 5 másodperces büntetéssel sújtották, a dobogó legalsó foka Valtteri Bottasé, míg az első körben balesetező Sebastian Vettel 4. lett a holland előtt.

Pontot szerzett még Romain Grosjean, Esteban Ocon, Sergio Perez, Carlos Sainz és Lance Stroll is.

Győzelmének köszönhetően Hamilton tovább növelte előnyét a világbajnoki pontversenyben.

Az Olasz Nagydíj végeredménye:

Forrás: F1

 

Szólj hozzá!