Fotó: Pirelli
HírekKiemelt

Hamilton nyert Németországban, Vettel az élen haladva hibázott és kiesett!

A Mercedes világbajnoki címvédője, Lewis Hamilton nyerte a Forma-1-es Német Nagydíjat, miközben legfőbb riválisa, Sebastian Vettel az élen haladva hibázott és falnak ment. A második helyen Valtteri Bottas, a harmadikon Kimi Räikkönen futott be.

A pole pozícióból Sebastian Vettel várhatta a rajtot Hockenheimben, mellőle Valtteri Bottas startolt a második pozícióból. Vettel legfőbb bajnoki riválisa, Lewis Hamilton az időmérős problémák után csak a 14. helyről vágott neki a versenynek.

Vettel jól kapta el a rajtot, és a verseny első köreiben igyekezett ellépni az őt üldözőktől. A start után Max Verstappen keményen támadta Kimi Räikkönent, a finn azonban határozottan visszaverte a holland támadását.

Forrás: F1

Hamilton az első pár körben folyamatosan lépkedett előre, a 4. körben pedig a címvédő már pontszerző helyen autózott, a 17. körben pedig már az 5. helyen rótta a köröket. A mezőny végéről rajtoló Daniel Ricciardo is szépen lépkedett előre, ő ekkor már a 12. helyen haladt.

Vettel a 26. körben érkezett első kerékcseréjére az élről, ekkora ideiglenesen Valtteri Bottas vette át a vezetést, Vettel pedig Räikkönen mögé jött vissza a pályára, aki 11 korábban szintén már kint járt a bokszban, és eltérő taktikával próbálkozott.

Bottas a 28. körben érkezett a bokszba, Daniel Ricciardo pedig ugyanebben a körben műszaki hiba miatt kiesett.

A 39. körben a Ferrari megkérte Räikkönent, engedje el maga mellett Vettelt, aki eleget is tett csapata kérésének.

Hamilton egészen a 43. körig elment az első szett abronccsal, a második etapra az ultralágy keverékű gumikat szerelték fel autójára.

A 44. körben a pálya hajtűkanyarjában elkezdett szakadni az eső, Leclerc és Alonso pedig érkezett is a bokszba intermediate-abroncsokért.

Az élmezőnyből Max Verstappen érkezett először a bokszba az eső miatt, ő is a köztes esőgumikat kapta, a pálya egyes részein ugyanis még szikrázóan sütött a nap.

Pár körrel később az eső alábbhagyott, Leclercet pedig a 48. körben újra kihívták a bokszba, visszarakták autójára a slick (ultralágy) gumikat. Hasonlóképp tett a Red Bull is Verstappennel.

Nem sokkal később aztán az eső újra rákezdett, ezúttal intenzívebben, Bottas pedig el tudott menni a csúszkáló Räikkönen mellett.

Az 51. körben Sebastian Vettel az élen haladva megcsúszott a nedves pályán, és a falnak csapódott autójával – ezzel feladta hazai versenyét. A baleset miatt beküldték a biztonsági autót, Bottast pedig azonnal hívták ki a bokszba, kerékcseréje viszont nem ment simán.

Forrás: F1

Räikkönen is érkezett hamarosan az élről, és akárcsak Bottas, ő is az ultralágy gumikat kapta – az eső ugyanis újfent alábbhagyott. Az élre így a 14. helyről rajtoló Lewis Hamilton került, Räikkönen pedig a 3. helyre jött vissza.

A biztonsági autó az 57. kör végén hagyta el a pályát: Hamilton jól jött el az újraindításnál, Bottas tartotta a 2., Räikkönen pedig a 3. helyet. Bottas agresszív támadást indított Hamilton előtt, a brit azonban tartotta maga mögött csapattársát.

Pár körrel később Bottast utasították arra, tartsa a pozícióját, és ne próbálja megelőzni Hamiltont.

Hamilton végül nem hibázott az utolsó körökben, és a 14. helyről rajtolva megnyerte a Német Nagydíjat, miközben legfőbb riválisa, Sebastian Vettel nullázott. Győzelmének köszönhetően Hamilton újra átvette a vezetést a világbajnoki összetettben.

A dobogó második fokára Valtteri Bottas, a harmadikra Kimi Räikkönen állhatott fel – őket Max Verstappen és Nico Hülkenberg követte, és pontot szerzett még Romain Grosjean, Sergio Perez, Esteban Ocon, Marcus Ericsson és Brendon Hartley is.

A Német Nagydíj végeredménye:

Forrás: F1
Szólj hozzá!