A McLaren brit versenyzője, Lewis Hamilton véget vetett győzelem nélküli sorozatának, és július óta először diadalmaskodott az Abu Dhabi Nagydíjon, melyet a pole-ból induló Sebastian Vettel már az első körben feladni kényszerül egy defekt miatt.
Fernando Alonso a második helyre hozta be a Ferrarit Jenson Button előtt, aki a KERS-szel küszködött szinte az egész versenyen.
Vettel szépen kapta el a rajtot, első pozíciója egy pillanatig sem volt veszélyben, így az első kanyart az élen teljesítette. A második kanyarban azonban megpördült, ugyanis jobb hátsó abroncsa levált a felniről. A Red Bull német pilótája ugyan még visszatért a bokszba, a megmérettetést már nem tudta folytatni, mert megsérült hátsó felfüggesztése.
Ez volt egyébként Vettel első kiesése a tavalyi Koreai Nagydíj óta.
Vettel kiesésével Hamilton megörökölte az első helyet, és élni is tudott a lehetőséggel. Alonso már a rajtnál átlépett Mark Webberen, és a kör végén Buttont is maga mögé tudta utasítani, akinek autójában elromlott a hibrid rendszer.
A futam hátralévő részében szinte alig volt különbség a Ferrari és a McLaren között. Alonso megpróbálta hosszabbra nyújtani középső etapját és később érkezett meg utolsó kiállására, azonban ez sem volt elég ahhoz, hogy megakadályozza Hamiltont abban, hogy megszerezze idei harmadik futamgyőzelmét.
Miután az első kiállásánál sok időt veszett, Webber egy három kiállásos stratégiára tért át, így az utolsó körben váltott csak a keményebb keverékű abroncsokra. Azonban ez sem volt elég számára ahhoz, hogy átlépjen Buttonon. Felipe Massa az ötödik helyen zárt, miután igen komoly harcot vívott Webberrel, aki csak azért tudta megelőzni, mert hibát végtett és kicsúszott az egyik kanyarban.
A Mercedes duója, Nico Rosberg és Michael Schumacher hatalmas csatát vívott egymással az első néhány körben, melyet a fiatalabbik német nyert meg, aki végül a hatodik helyet szerezte meg. Schumacher a hetedik lett, megelőzve Adrian Sutilt (Force India).
Az első tíz sorát Paul di Resta (Force India) és Kamui Kobayashi (Sauber) zárta, utóbbi egy egy kiállásos stratégiával.
Olvasóink ajánlatai:
Abu Dhabi Nagydíj, időmérő edzés:1. Hamilton McLaren-Mercedes 1h37:11.886 2. Alonso Ferrari + 8.457 3. Button McLaren-Mercedes + 25.881 4. Webber Red Bull-Renault + 35.784 5. Massa Ferrari + 50.578 6. Rosberg Mercedes + 52.317 7. Schumacher Mercedes + 1:15.900 8. Sutil Force India-Mercedes + 1:17.100 9. Di Resta Force India-Mercedes + 1:40.000 10. Kobayashi Sauber-Ferrari + 1 kör 11. Perez Sauber-Ferrari + 1 kör 12. Barrichello Williams-Cosworth + 1 kör 13. Petrov Renault + 1 kör 14. Maldonado Williams-Cosworth + 1 kör 15. Alguersuari Toro Rosso-Ferrari + 1 kör 16. Senna Renault + 1 kör 17. Kovalainen Lotus-Renault + 1 kör 18. Trulli Lotus-Renault + 2 kör 19. Glock Virgin-Cosworth + 2 kör 20. Liuzzi HRT-Cosworth + 2 kör Leggyorsabb kör: Webber, 1:42.612 Kiesők: Ricciardo HRT-Cosworth 49 Buemi Toro Rosso-Ferrari 19 D'Ambrosio Virgin-Cosworth 18 Vettel Red Bull-Renault 1 A világbajnokság állása a 18. verseny után: Egyéni: Konstruktőri: 1. Vettel 374 1. Red Bull-Renault 607 2. Button 255 2. McLaren-Mercedes 482 3. Alonso 245 3. Ferrari 353 4. Webber 233 4. Mercedes 159 5. Hamilton 227 5. Renault 72 6. Massa 108 6. Force India-Mercedes 57 7. Rosberg 83 7. Sauber-Ferrari 42 8. Schumacher 76 8. Toro Rosso-Ferrari 41 9. Petrov 36 9. Williams-Cosworth 5 10. Sutil 34 11. Heidfeld 34 12. Kobayashi 28 13. Alguersuari 26 14. Di Resta 23 15. Buemi 15 16. Perez 14 17. Barrichello 4 18. Senna 2 19. Maldonado 1







Hozzászólások
(