Megosztás:

Hamilton: Óriási balesetet úsztunk meg

Hamilton nem érti, miért volt szükség erre.
Hamilton nem érti, miért volt szükség erre. © McLaren

Lewis Hamilton szerint csak a szerencsén múlott, hogy nem történt komolyabb baleset a Belga Nagydíj mai időmérő edzésén, mikor összeütközött Pastor Maldonadóval.

A McLaren versenyzője gyorskörének végét teljesítette, mikor utolérte a Williams pilótáját a buszmegállóban, ahol beszúrt mellé és elment mellette. A két autó kis híján össze is ért, de nem ez volt a legveszélyesebb.

Maldonado úgy tűnt, mintha vissza akarná fizetni azt, amit a buszmegállóban kapott, és bement Hamilton mellé az Eau Rouge előtt, majd egy apró mozdulattal kiterelte a pálya szélére, melyet a McLaren első szárnya bánt.

„Úgy gondolom, hogy elég veszélyes volt az egész, csak a szerencsének köszönhetjük, hogy nem történt nagyobb baj, különösen vele, hiszen megpördülhetett volna” – magyarázta az egykori világbajnok, aki azt is elmondta, hogy sérült autóval ment a Q3-ban.

„Nagyon kellett vigyáznom. Az első kanyart követően, miután elmentem a Williams mellett, láttam a tükörben, hogy Maldonado gyorsan közeledik. Ott volt mellettem, én tartottam az irányt. Aztán belém jött, nem tudom, hogy szándékos volt-e, avagy sem.”

„Az első szárny azonban megsérült. Az oldallemez is kapott és szerintem a felfüggesztés is elállítódott, szóval nem volt ideális állapotban az autóm az utolsó etapra.”

Maldonado természetesen tagadja, hogy szándékosan hajtott volna Hamiltonnak, és a következőket mondta, mikor erre irányuló kérdést kapott: „Nem, nem, nem így volt.”

„Nehéz pillanatok voltak, de részemről semmi értelme nem lett volna, hogy Lewisnak hajtsak. Nem volt vizes annyira a pálya, így meg kell vizsgálnunk, hogy mi is történt valójában.”

„Semmi szükség nem volt arra, hogy ütközzünk a kockás zászló után.”

Olvasóink ajánlatai:

MEGOSZTÁS:

Hozzászólások

(50 komment)
babszem képe

@mazsola_opl: köszi:).

ham93 képe

Beküldő: pakesz30. Beküldés időpontja: 2011. augusztus 28. 00:47. : Köszönöm a jóságodat

pakesz30 képe

ami itt volt azt nem kell mindenkinek látni,azért töröltem

ham93 képe

Beküldő: pakesz30. Beküldés időpontja: 2011. augusztus 28. 00:31. Tudod én már csak ilyen frankó gyerek vagyok az efajta képességek hiánya nálad már a születéskor eldőltek (és hogy legyen benne egy kis Forma1 is te kinek szurkolsz?)

ham93 képe

Beküldő: pakesz30. Beküldés időpontja: 2011. augusztus 28. 00:18. Ne baszakodj már velem egész nap itt melóztam a fórumon komoly másnapossággal küszködve 4 óra alvással na de mind1 nem akarlak traktálni az égbekiáltóan nagy problémáimmal amúgy ha nagyon zavar a helyesírásom akkor nem muszáj elolvasnod ezeket a remekműveket amiket én ide irkálok reagálni meg főleg nem kell (általában az ilyesfajta rajongóimmal kedvesebb vagyok és nem mindig szoktam így elhajtani őket de te azért leugorhatnál a legközelebbi hídról na tök mind1 ez csak javaslat remélem ezzel nem okozok nagy károkat az irodalmi lelkedben)

pakesz30 képe

2011. augusztus 27. 22:05.-kor tudtad,hogy én a hozzászólásomba 2011. augusztus 27. 22:57. idézőjelbe téve külön fogom írni a show man szó?:)
neked kéne hamilton helyett nyilatkozni,ő arra nem emlékszik 10 perccel korábban mi történt,te meg 1 órával előre tudod mi következik

pakesz30 képe

" "
ismered ezt a jelet?ezt úgy hívják idézőjel
és ha elolvasod az első hozzászólásomat,láthatod,hogy használtam,mégpedig a szót amit a két jel közé raktam azt a te korábbi hozzászólásodból másoltam be

ham93 képe

Beküldő: pakesz30. Beküldés időpontja: 2011. augusztus 27. 23:42. Örülök hogy így aggódsz értem de hát tudod a meló az meló amíg van vevő addig van árú is:D

ham93 képe

Beküldő: pakesz30. Beküldés időpontja: 2011. augusztus 27. 23:42. : Tudom hogy egybe kell írni de te is külön írtad gondoltam lesüllyedek a szintedre a bohóc meg szerintem kettőnk közül csak te lehetsz:D

F111 képe

HAM93, ma igazán sokat dolgoztál, kb. 500db hozzászólás; most már dőlj az ágyadba, mert holnap 2-re se fogsz felébredni, aztán majd csak a kommentekből tudod meg, ki mindenkit tört össze Hamilton :))

F111 képe

@mazsola_opl: Örülök, hogy van itt még egy ilyen tisztánlátó egyén, mint te...LOL.

pakesz30 képe

nem tudom mire gondoltál,nem vagyok tisztánlátó médium!
amire rájöttem,hogy a magyar helyesírásod az kb olyan lehet mint Hamiltoné.
de lehet az angolotok is megegyezik,bár ő lehet a showman-t egybeírná.
használjál rá inkább olyan szót amit helyesen le is tudsz írni,mondjuk analógiai szempontból a showmanre használhatnád azt,hogy ő a F1 száguldó cirkuszának a bohóca

ham93 képe

*használtam rá

ham93 képe

Beküldő: zatyek. Beküldés időpontja: 2011. augusztus 27. 22:23. : igen csak a Show man az egy külföldi eredetű szó amire gondolom sikerült rájönnöd és gondolom arra is hogy én nem magyar viszonylatban mondtam rá ezt a kifejezést

pakesz30 képe

hát megmondom őszintén,én nem tudom a showman pontos definícióját,de különböző sajtóorgánumokban,meg médiában tőlem sokkal okosabb emberek illették őt ezzel a jelzővel.

popec11 képe

@szeki25: hát én alonso fan vagyok de hamiltont is bírom. Ebben az ügyben szerintem Hamilton volt 1 kicsit érdekes mert 1 pillanatban nagyon ráhúz Maldonadora. de mind1. Ez már így van. Nem nagyon befojásolja a rajtrácsot szóval kár felhúzni magukat a hamilton fanoknak. Amit meg Alonsoról írtál sztem 1 kicsit durva. De elnéző ember vagyok :D

ham93 képe

Beküldő: Szabi1989. Beküldés időpontja: 2011. augusztus 27. 20:22. Ha nálad a Show man kifejezés Friderikusznál kezdődik akkor csak sajnálni tudlak

pakesz30 képe

"Show man" :)))
végülis tiszta friderikusz,csak mediterrán kiadásban

ham93 képe

Beküldő: F111. Beküldés időpontja: 2011. augusztus 27. 21:45. : igen mert egy Show man sokszor ő dobja fel az amúgy elég unalmas versenyhétvégéket vele mindig történik valami

ham93 képe

Beküldő: F111. Beküldés időpontja: 2011. augusztus 27. 21:45. Igen valószínűleg el tudta volna kerülni a balesetet de nem akarta mert izgibbnek találta ha a Q3 ba sérült autóval megy

fErRaRIfAn27 képe

mindenki videot mutat egyik ezt irja masik azt en erre csak anyit tudik mondani hogy a belga nagydij eloot en megirtam hogy hamiltonak nincs egy olyan hetvegelye sem amikor nem lenne benne valamibe

ham93 képe

Beküldő: Szabi1989. Beküldés időpontja: 2011. augusztus 27. 21:31. Én nem állok beléd azt apukád csinálja veled esténként tudod ne tévessz össze vele

mazsola_opl képe

@DN-es: DN-es és babszem , úgy látom , csak ti ketten követitek tiszta fejjel a fejleményeket és pártatlanúl nyilvánitottatok véleményt.Kár , hogy kevés ilyen hozzászóló van ezen az oldalon.A beszólók nagyrésze elvakúlt drukker , akinek gőze nincs a vezetéshez. Ami még tovább ront a dolgokon , hogy az RTL klub komentátorai nem igazán állnak a helyzet magaslatán és sokszor úgy elvannak tévedve , mint Hófehérke , mikor meglátja a nagymama házát.Véleménnyilvánításuk(ami sokszor hibás) félrevezeti a nézőket.
Köszi a videókat , azokat akiket ezek a felvételek sem győztek meg , azokkal kár foglalkozni.

F111 képe

Már megnéztem vagy 10 féle videót az esetről és nekem úgy tűnik, olyan fifty-fifty a dolog. Mindenesetre Maldonado versenyét már nem befolyásolta, hiszen kiesett a Q2-ben , ellenben Hamiltonét igen, mert sérült az autója, így végül is jogos a bírók döntése.
Azért én úgy látom, Hamilton, ha akarta volna, elkerülhette volna az ütközést, mert tőle balra volt még egy autónyi aszfalt, másrészt fék is van az autón.
De hogy mindebből hogy tudjátok még Alonsót kihozni bűnösnek, az fenomenális!

DN-es képe

http://www.youtube.com/watch?v=8hHG3rPl5UM
ez egy nem valami jó minőségű videó, de próbálja ezután bárki azt mondani hogy HAM hibája volt..

Maldonado már Monacoban is bekóstolt nála, nem tudom mi baja van

rven képe

@ham93: nem neked dobtam,minek állsz belém??bújj te bele a gyapotszedő baromba

dani98 képe

szeki75: igaZ!!!!!!

ham93 képe

Beküldő: rven. Beküldés időpontja: 2011. augusztus 27. 19:19.:Inkább te bújj vissza Alonso seggébe oda való vagy úgyis

ham93 képe

Beküldő: babszem. Beküldés időpontja: 2011. augusztus 27. 19:09. ja

rven képe

hamilton menj vissza a néger anyádba,neki mindent szabad????

babszem képe

@ham93: nálad a pont, de biztos vagyok benne /értsd: ezt akarom hinni/, hogy nem akart nekimenni Hamiltonnak. Erre értettem a szándékosságot.
Szerintem a venezuelai úgy gondolta, hogy majd ő megmutatja ki a király, rálegyezünk kicsit a fekára az meg majd úgy beijed, hogy még...Csak azt felejtette el, hogy nem egy Massa szintű puhapöccsel kekeckedik:)
Őszintén szólva kicsit lemerevedtem mikor az időmérőn láttam az incidenst, hát még a Hami-féle nyilatkozat hallatán, de miután visszanéztem más felállásból, abszolúte megnyugodtam:))))).

ham93 képe

Beküldő: babszem. Beküldés időpontja: 2011. augusztus 27. 18:34. : És az emberkedni akarást minek neveznéd ha nem szándékosságnak?:D

babszem képe

Ebből a nézetből tényleg elég Maldonado fault-nak tűnik: http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=9JVNEb1vv0Q#!
Khmm, csak halkan jegyzem meg, hogy a monaco-i "puszijuk" is inkább Maldonado balfaszságára vezethető vissza.
De a szándékosságot kizárnám, szerintem M. csak emberkedni akart egy kicsit és nem jött össze neki.

ham93 képe

Na megvan amire számítottam ,Maldonado 5 helyes büntit kapott Hami meg 1 figyelmeztetést azt hogy az RTL esek mit nyavalyognak és ezen felbuzdulva a fél ország legalább is a Hamilton ellenesek az nevetséges

ham93 képe

Beküldő: Bronson. Beküldés időpontja: 2011. augusztus 27. 17:55. : érdekes ezt csak te és az idióta Hamiltonellenes haverjaid látják így ha Hamilton szabálytalankodott volna akkor már rég megkapta volna a bűntetését

ham93 képe

Beküldő: RedBullRng. Beküldés időpontja: 2011. augusztus 27. 18:02. vagy esetleg csak te vagy 1 idióta

Tyberius képe

@dani98: Teljes mértékben egyetértek!!

McLaren fan képe

@Bronson: Ha jobban megnézed akkor láthatod hogy Hamilton azért húzza rá az autót mert Maldonádo le akarta tennei a pályáról Hamiltont mert azon a részen van egy enyhe jobbos Maldonado pedig nem húzódot a jobb oldalra helyette ment Hamilton mellet szorosan egyenesen. Egyértelműen látszik.

RedBullRng képe

A pofam leszakad!!!Meghogy Moldanado huzott ra Hamiltonra?!Aki ezt a cikket irta az vagy nem latta az esetet vagy nem beszamithato!

lemon_d képe

hogy te mien okos vagy bronson:D:D??!!!kapsz 1 csokit;)!!!

Bronson képe

@lemon_d: aki helyesen írja, az így írja: biztos.

Bronson képe

@szeki25: A képek nem mutatnak semmit. A videót már régen feltalálták, esetleg nézd meg azt és aztán mondj véleményt, hogy ki kinek ment neki - ez egyértelműbb: Hamilton ment neki Maldonádónak!!! Hamiltonnak megint elborult az agya: http://www.youtube.com/watch?v=vafmrv8VzW4&feature=player_embedded A röhej már csak az, hogy azt írják, hogy Maldonado akart bosszút állni, csak azt nem tudom, hogy miért? Hamilton volt túl erőszakos és majdnem kiütötte Maldonadót.

lemon_d képe

jah és a parasztok úgy írják,h "biztos",az okosak meg,h "bisztos"!ebből is levonható nyugodtan a konzekvencia:D:D

ui.:mennyi ilyen ember van aki már írni se tanul meg ált iskolában....

ham93 képe

Beküldő: GentlManus. Beküldés időpontja: 2011. augusztus 27. 17:35.: Hogy oda ne rohanjak te nagy Maldonado fan alig várod hogy beleköthess Hamiltonba mi?:D ettől még a tény tény marad Alonso kikapott Hamilton tól próbáld meg megemészteni hülye gyerek

lemon_d képe

ilyenkor nincs mese,csóró a honlap: nincs moderátor,ergó írni kell az üzemeltetőnek, hogy blokkolja a fanatikusokat:D:D!!!szekinek igaza van én is ah néztem még a tv-ben akk maldonadonak lett volna igaza,csak kár h a visszajátszás amit élőbe mutattak csak az incidens közepétől ment: maldonado kekeckedett,h előzgetett jobra-balra (főként balra) a levezetőkörben...erről ennyit midnenki levonhatja a konzekvenciát; a video is be van linkelve!

szeki25 képe

ennyi erővel mi is kiírhatjuk hogy: "Ez a buzigeci spanyol fszkalap mi a picsát képzel magáról??? ez egy nagy sunyi gecci van ennek a pofáján bőr? szegény versenyzők, hogy egy ilyen genyával került össze... ez egy szemétláda mocsook ember! Hajrá Hamilton!!!"
így ez jobb szerintem :D
amúgy schumi a legsunyibb, utána alonso...
nem véletlen kapta schumacher azt a gúnynevet, hogy sunyi

szeki25 képe

http://twitpic.com/6c0dkt
a képek Hamiltonnak adnak igazat

dani98 képe

Hát alonsocskával is elbujhatsz tudod hova...Ja és én ezt sose értetem,hogy jösz te ahoz hogy ilyet mondj egy emberről...és nem ő mit képzel magáról hanem te!!!!Ezért kaphatnál szerintem a 1 éves blokot itt a fórumon....legalábbis ha normális admin lenne téged kitiltana az biztos!!!!

GentlManus képe

Ez a buzigeci brit fszkalap mi a picsát képzel magáról??? ez egy nagy sunyi gecci van ennek a pofáján bőr? szegény maldonado hogy egy ilyen genyával került össze... ez egy szemétláda mocsook ember! Hajrá alonsooo!!

fErRaRIfAn27 képe

bisztos hogy visszanezte az utkozest ?????????????