Hamilton Räikkönen előtt nyerte a Magyar Nagydíjat - F1VILÁG.HU

Hamilton Räikkönen előtt nyerte a Magyar Nagydíjat

HIRDETÉS

Lewis Hamilton maga mögött tartva Kimi Räikkönent megnyerte a Magyar Nagydíjat, így magabiztosan kezdheti meg a nyári szünetet a Forma-1-ben. A harmadik helyen Romain Grosjean végzett, Vettel előtt.


Lewis Hamilton maga mögött tartva Kimi Räikkönent megnyerte a Magyar Nagydíjat, így magabiztosan kezdheti meg a nyári szünetet a Forma-1-ben. A harmadik helyen Romain Grosjean végzett, Vettel előtt.

Pokoli hőség fogadta a pilótákat a Magyar Nagydíj vasárnapján, de a mezőny ehhez már hozzászokhatott, hiszen a Hungaroringen általában mindig ilyen idő van. A levegő 31, az aszfalt pedig 45 Celsius-fokos volt a rajtnál, és bár esőt jósoltak a futam idejére, a felhők ekkor messze elkerülték a mogyoródi pályát.

A mezőny két felvezető kört tett meg, mivel az első után Michael Schumacher autója lefulladt a rajtrácson. A rajtnál Lewis Hamilton könnyedén megtarthatta első helyét, mivel Romain Grosjean elsősorban azzal volt elfoglalva, hogy Sebastian Vettel támadásait visszaverje. A Lotus francia pilótája sikerrel járt, sőt, a ritmusából kieső Vettelt Jenson Button is megelőzte a McLarennel. Kimi Räikkönen is vesztett egy pozíciót, Fernando Alonso ment el mellette, így a Ferrari került az ötödik helyre.

Az első kör hőse mégis a 11. helyről rajtoló Mark Webber volt, aki az első néhány kanyarban négy riválisát is megelőzte, és hetedikként folytatta a plusz felvezető kör miatt 70-ről 69 körösre “rövidülő” futamot.

Schumacher pechszériája azonban nem ért véget a rossz rajttal. A Mercedes hétszeres világbajnoka az első kör végén a bokszba hajtott, és a közepes keverékekre váltott, de rögtön utána kiderült, hogy mikor a bokszutca végéhez felállt a rajthoz, átlépte a megengedett sebességet, így bokszutca-áthajtásos büntetést kapott.

Hamilton hamar megnyugtató előnyre tett szert, de Grosjean bő két másodperces távolságban ott loholt mögötte. Button és a többiek már jobban leszakadtak róluk.

A 15. kör végén az élmezőnyből elsőként Button állt ki kerékcserére, a közepes keverékű gumikon folytatta a futamot (az élmezőnyből mindenki a lágy gumikkal rajtolt, csak Webber indult a közepes gumikkal). Két körrel később Vettel és Alonso egyszerre hajtott a bokszba, előbbi lággyal, utóbbi a közepes keverékkel állt vissza a pályára. A 18. kör végén Hamilton döcögős kerékcseréje nem befolyásolta az eseményeket, Webber mögé állt vissza, de a valós sorrendet tekintve továbbra is ő vezetett.

A 19. kör végén Grosjean kerékcseréje sem volt zökkenőmentes, így Hamilton mögé állt vissza, és nőtt is a hátránya, így hiába futott előtte néhány remek kört. A fiatal francia egyre gyorsabb lett, és közelebb lopózott Hamiltonhoz, de a nagy sietségben több kisebb hibát is elkövetett, ezért előzni nem tudott.

A 20. kör végén Räikkönen és Webber is a bokszba hajtott a 2. illetve 3. helyről, és a későbbre időzített kerékcserének köszönhetően a finn megelőzte Alonsót. A Lotusok tehát igazolták, hogy a nagy melegben remek tempóra képesek, még akkor is, ha rajthelyezésükhöz képest nem tudtak előrébb lépni.

Hirdetés

A 35. körben Button megkezdte a kerékcserék második körét, lágy gumikkal a 8. helyre állt vissza. A McLaren beragadt Bruno Senna mögé, amit észlelve Vettel és Räikkönen is rákapcsolt, hogy a kerékcserék után legyen esélyük Button elé visszaállni. Vettelnek ez be is jött, éppen a Williams elé állhatott vissza. Räikkönen körökön keresztül első volt, miután a többiek kiálltak előle kerékcserére. A finn kiváló tempót diktált, és a 45. kör végére időzített kerékcsere után csapattársa, Grosjean elé, illetve pontosan mellé tért vissza a pályára, és az egyes kanyarban sikerült is megelőznie őt. Räikkönen és a Lotus óriásit húzott, Hamilton mögé a második helyre állt vissza, 4,5 másodperces hátránnyal. Ezt körről körre csökkentette, frissebb abroncsain gyorsabb volt, mint Hamilton. 15 körrel a leintés előtt már egy másodpercen belülre megközelítette mclarenes riválisát, és már a DRS-t is használhatta.

Mögöttük Grosjean és Vettel csatázott a harmadik helyért, majd kissé leszakadva Webber követte őket. Alonso és Button már jócskán lemaradt, és a hajrához közeledve Bruno Senna, Felipe Massa és Nico Rosberg volt még pontszerző.

Webber az 55. kör végén harmadszorra is a bokszba hajtott, az utolsó körökben a friss lágy gumikkal a 8. helyről elméletileg még volt esélye előrébb lépni. A top10-ben Webber mellett csak Button vállalta be a háromcserés taktikát, a többiek két kerékcserére rendezkedtek be. Legalább is tíz körrel a leintés előtt ezt gondolhattuk, de Vettel mégis váltott, és közvetlenül Alonso elé állt vissza harmadik szervizelése után. Ezzel lényegében feladták a 3. helyért folyó küzdelmet, hiszen Grosjean jó 20 másodperccel volt előtte. Így viszont legalább azt bebiztosították, hogy a negyedik hely biztosan meglehet Alonso előtt.

Miközben Räikkönen űzte Hamiltont, Grosjean kényelmes helyzetben haladt a harmadik helyen, és bár rohamosan csökkent a Vettellel szembeni előnye, dobogós helyezése nem volt veszélyben.

Ahogyan Hamiltonnak sem kellett különösebben izgulnia a hajrában, Räikkönen végül már nem tudta, de talán nem is akarta megtámadni. Hamilton ezzel idei második futamgyőzelmét zsebelte be (harmadszor nyert a Hungaroringen), és a két Lotus-pilóta között ünnepelhetett a dobogón. Hamilton kiváló hétvégét zárt, a pole pozíció után a győzelmet is megszerezte, és a vele járó 25 ponttal összetettben is javított helyezésén, éppen Räikkönent megelőzve már ő a negyedik.

Vettel negyedikként ért célba, és a 20 másodperces hátrányból egy másodperceset csinált a végére. A továbbra is listavezető Alonso ötödik lett, és még az előnye is nőtt Webberrel szemben, a nyári szünetre tehát 40 pontos előnnyel vonulhat el.

Buttont hatodikként intették le a remek hétvégét teljesítő Bruno Senna előtt, akivel Mark Webber már nem boldogult az utolsó körökben. Mögöttük Felipe Massa (Ferrari) és Nico Rosberg (Mercedes) ért célba pontszerzőként.

A futamot Schumacher a bokszban, Narain Karthikeyan pedig a pálya mellett fejezte be, mindenki más célba ért. A balhés jelzőt egyelőre levetkőzni képtelen Pastor Maldonado a Magyar Nagydíjat is büntetéssel abszolválta, bokszutca áthajtásos büntetést kapott, ezúttal Paul di Resta ellen volt szabálytalan.

A Forma-1-es mezőny öthetes nyári szünetre megy, a következő futamot szeptember másodikán Belgiumban rendezik.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!