Hamilton: Remélhetőleg most kitart a motorom - F1VILÁG.HU

Hamilton: Remélhetőleg most kitart a motorom

HIRDETÉS

Lewis Hamilton hajszálnyival, de lecsúszott a pole pozícióról, a Mercedes versenyzője azonban nem bánkódik emiatt, és egy jó rajtban bízik.


Lewis Hamilton hajszálnyival, de lecsúszott a pole pozícióról, a Mercedes versenyzője azonban nem bánkódik emiatt, és egy jó rajtban bízik.

Hamilton elmondta, egy új beállítást hoztak az időmérőre, így kicsit az ismeretlenbe csöppent, azonban végül sikerült felvennie a fonalat.

„Nem volt könnyű hétvége, nem volt olyan erős számomra, mint az előző verseny” – kezdte beszámolóját Hamilton. „Kipróbáltunk egy másik beállítást, így eléggé el voltam veszve az időmérő előtt. De sikerült előrelépéseket tennünk és a tőlem telhető lehető legjobb munkát végeztem.”

„Természetesen mindig jó dolog a pole-ból indulni, de remélhetőleg a rajtokat érintő munkánk kifizetődő lesz. És nem tudjuk, milyen lesz az időjárás…”

A Maláj Nagydíjon történt motorelfüstölés után Hamilton kifakadt a Mercedesre, és válaszokat követelt arra vonatkozóan, hogy miért mindig csak az ő motorjával van probléma. A brit bízik benne, hogy ezúttal nem akad gondjuk az autóval.

„A visszajelzések alapján nincs baj a versenyzési stílusommal. Megkérdeztem a csapatot, és nem ez a probléma, soha nem is volt ez. Az én motoromban eggyel kevesebb verseny van, mint Nicóéban, az övé valószínűleg az utolsó futamot teljesíti, szóval remélhetőleg ki fog tartani.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!