Hamilton reméli, végre nyerhet Malajziában - F1VILÁG.HU

Hamilton reméli, végre nyerhet Malajziában

HIRDETÉS

A Mercedes világbajnok versenyzője, Lewis Hamilton reméli, a hétvégi Maláj Nagydíjon a győzelemért szállhat majd harcba.


A Mercedes világbajnok versenyzője, Lewis Hamilton reméli, a hétvégi Maláj Nagydíjon a győzelemért szállhat majd harcba.

A 2008-es év világbajnoka többször állhatott már dobogóra Malajziában, nyernie azonban mindezidáig még nem sikerült.

Hamilton elárulta, reméli, az előttünk álló hétvégén sikerül feledtetnie rajongóival a melbourne-i kudarcot, ott ugyanis egy műszaki hiba miatt nem jutott el a kockás zászlóig.

„Első itteni versenyemen második lettem 2007-ben, az utolsó két Maláj Nagydíjon pedig szintén dobogóra állhattam – a győzelem viszont még hiányzik” – fogalmazott az angol.

„Fantasztikus volna a dobogó legfelső fokára állni itt, és alig várom, hogy visszavágjak az igencsak nehézkesre sikeredett ausztráliai hétvégéért. Habár nem ilyen eredményben reménykedtünk, minden egyes visszaesés egyúttal lehetőség is a tanulásra, ami nagyon fontos, hiszen ezek az új autók rendkívül összetett masinák.”

„Tudom, hogy a csapat Brackley-ben és Brixworth-ben minden eddiginél keményebben nyomja, és én is így fogok tenni!”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!