Hírek

Hamilton: Rosberg elérhetetlen volt Kínában

Lewis Hamilton úgy gondolja, hogy Nico Rosberg elérhetetlen volt a mai versenyen Kínában, ahol megszerezte élete első győzelmét a Forma-1-ben.


Lewis Hamilton úgy gondolja, hogy Nico Rosberg elérhetetlen volt a mai versenyen Kínában, ahol megszerezte élete első győzelmét a Forma-1-ben.

A Mercedes német versenyzője az élről vághatott neki az 56 körös megmérettetésnek, és vezető pozícióját csak a kiállások erejéig engedte ki a kezéből.

„Tudtuk, hogy Nico nagyon gyors lehet, és ha el tud lépni, akkor nagyon nehéz lesz befogni” – mondta Hamilton. „Az első pole pozíció és az első győzelem mindig különleges, szóval csakis gratulálni tudok neki.”

Hamilton rajtbüntetése után a hetedik helyről vághatott neki a versenynek, majd a kiállások után visszacsúszott a nyolcadik pozícióba, ám utolsó etapja a friss gumikkal lehetővé tette számára, hogy átlépjen ellenfelein és felzárkózzon a harmadik helyre.

„Boldog vagyok, hogy a dobogóra állhattam, miután a hetedik helyről indultam. A stratégiám jó volt, eddigi legjobb versenyem volt idén” – magyarázta. „Egy sor autó volt mögöttem a végén, de végeredményben egy fantasztikus nap volt a mai.”

Ez volt a brit versenyző zsinórban harmadik harmadik pozíciója az idei évben, mellyel a bajnokság élére állt 45 pontjának köszönhetően.

„Keményen kell hajtanunk, hogy jobb eredményeket érjünk el. Pozitív, hogy megvan az egyenletességünk, és ha sikerül megtartani ezt a lendületet, akkor biztos vagyok abban, hogy jönni fognak a győzelmek” – tette hozzá Hamilton.

Szólj hozzá!