Hamilton sem tudja, ki lesz a csapattársa - F1VILÁG.HU

Hamilton sem tudja, ki lesz a csapattársa

HIRDETÉS

Lewis Hamilton elárulta, maga sem tudja, ki lesz a csapattársa a 2008-as idényben, miután a McLaren vezetése pénteken hivatalos közleményében megerősítette, Fernando Alonso az év végén távozik a csapattól.

Lewis Hamilton elárulta, maga sem tudja, ki lesz a csapattársa a 2008-as idényben, miután a McLaren vezetése pénteken hivatalos közleményében megerősítette, Fernando Alonso az év végén távozik a csapattól.

Ahogy arra számítani is lehetett, Fernando Alonso a jövő évben már nem a brit gárda versenyzőjeként fog harcba szállni a futamgyőzelmekért a Forma-1-ben, így a McLaren egy új felállással vág majd neki a 2008-as idénynek.

Hamilton természetesen marad a csapatnál, ám azt még ő sem tudja, ki lesz jövőbeli csapattársa.

A brit versenyző viszont felvázolta, kik jöhetnek számításba, ám azt bevallotta, még ő sem tudna választani az általa megemlített versenyzők közül.

“Én is csak pénteken tudtam meg, hogy Fernando elhagyja a csapatot. A legjobbakat kívánom neki, sok szerencsét a jövő évre, és bízom benne, hogy úgy alakulnak majd a dolgai, ahogy azt eltervezte” – mondta Hamilton, aki szerint nem lesz könnyebb dolga a jövő évben, hogy Alonso elhagyta a csapatot.

“Nem hiszem, hogy távozása előnyt jelentene számomra a jövő évben. Érdekes lesz megtudni, hogy ki lesz a csapattársam 2008-ban, de pontosan annyira vagyok izgatott, mint a többiek. Fogalmam nincs, ki fogja őt helyettesíteni, csak találgatni tudok. Azonban úgy gondolom, mindenkivel jól kijövök a mezőnyben, így nem lehet gond.”

Arra a kérdésre, hogy mik a tippjei, Hamilton a következőket válaszolta: “Őszintén szólva nem tudom. Szerintem Nick Heidfeld már aláírt a BMW-hez, így ott van Nico Rosberg, Adrian Sutil, és Heikki Kovalainen, szerintem hármójuk közül kerül ki valaki, de nem tudom, ki.”

“Úgy gondolom, mindhárman fantasztikus versenyzők, jól ismerem őket. Ha nekem kellene választani, nem tudnám, kit válasszak. Egy csapatjátékosra van szükségünk. Azonban mindenkinek szerződése van, így nehéz mit mondani.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!