Hamilton spórolt, mégis nyert Németországban - F1VILÁG.HU

Hamilton spórolt, mégis nyert Németországban

HIRDETÉS

A Német Nagydíjon győztes Lewis Hamilton azt mondja, meglehetősen könnyű dolga volt a múlt vasárnapi, hockenheimi versenyen, és mindössze kétszer kellett nagyobb teljesítményre állítania motorját.


A Német Nagydíjon győztes Lewis Hamilton azt mondja, meglehetősen könnyű dolga volt a múlt vasárnapi, hockenheimi versenyen, és mindössze kétszer kellett nagyobb teljesítményre állítania motorját.

A brit versenyző a második pozícióból vágott neki a futamnak, végül könnyen győzelmet aratott a két Red Bull, illetve csapattársa, Nico Rosberg előtt.

Hamilton elárulta, a verseny nagy részében le volt tekerve a motorja, hiszen így igyekeztek meghosszabbítani az erőforrás élettartamát. A riválisok ennek ellenére nem tudták őt megszorongatni.

„Őszintén szólva van egyfajta kvóta, amit lehetőség van használni a motorral, de én egyáltalán nem használtam ezt ki” – mondta a háromszoros világbajnok. „Már a második vagy harmadik körtől kezdve le volt tekerve a motorom.”

„Amikor a mérnököm szólt, hogy ’Hammer time’, akkor fel tudtam tekerni, hogy fedezzem magam Ricciardóval szemben. Csak az utolsó etapban kellett még feltekernem, amikor a Red Bullok elkezdtek 18.4-es köröket futni, én pedig 5-6 körig próbáltam óvatosan bánni a gumikkal.”

„Elég gyorsan fogyatkozott az előnyöm, és úgy voltam vele, ’oké, 6 másodperc elég’. Úgyhogy visszaváltottam normál versenymódba.”

Hamilton hozzátette, pontosan tudja, hogy a szezon második felében az erőforrással kapcsolatos korábbi problémák miatt büntetés vár majd rá.

„Megpróbáltam minél tovább húzni ezzel a motorral, márpedig, ha letekered, akkor nem terheled annyira. Reméltem, hogy meghosszabbíthatom az élettartamát… 11 másodperces előnyben voltam, vigyáztam a gumikra, az előnyöm így lecsökkent 5 másodpercre, és akkor úgy voltam vele, talán ideje lenne egy kicsit visszanyerni ebből.”

„Végig kontrolláltam a versenyt, ami nem mindig fordul elő. Nem gondoltam, hogy ennyire erős leszek.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!