Hamilton: Számomra ennyi volt a bajnokság - F1VILÁG.HU

Hamilton: Számomra ennyi volt a bajnokság

HIRDETÉS

Azt követően, hogy Sebastian Vettel nyerni tudott, Fernando Alonso pedig harmadik lett Koreában, Lewis Hamilton úgy véli, végleg elbúcsúzhat bajnoki esélyeitől.


Azt követően, hogy Sebastian Vettel nyerni tudott, Fernando Alonso pedig harmadik lett Koreában, Lewis Hamilton úgy véli, végleg elbúcsúzhat bajnoki esélyeitől.

A 27 esztendős pilóta nehéz napon van túl: a vasárnapi verseny során végig küszködött autójával, és csak az egy pontot érő tizedik helyen intette le a kockás zászló.

Hamilton hátránya 62 pont az élen álló Vettel mögött, így úgy érzi, már nincs esélye a vb-címre.

„Nos, azt gondolom, a nyomás most lekerült rólunk” – mondta a brit.

„Szerintem most már nincs esélyünk a bajnoki címre. Kemény dolog, mert ez a csapat olyan sokat dolgozott, mint ahogy én is, és a McLarennél mindenki arra törekszik, hogy megnyerje a trófeát.”

„Egészen eddig még harcban voltunk, de most már túlságosan is nagy a lemaradásunk.”

A McLaren versenyzője hozzátette, természetesen tovább folytatják a küzdelmet, hiszen a csapat számára fontos, hogy a lehető legjobb helyen zárjon a gyártók versenyében. A wokingi gárda hátránya 83 pont a listavezető Red Bull mögött, a koreai futam után pedig a Ferrari a harmadik helyre taszította vissza a csapatot.

„Tovább harcolunk, megpróbálunk olyan jól végezni a konstruktőrök versenyében, amennyire csak lehet, és remélem, hogy én és Jenson erős versenyeket futhatunk még a hajrában. Az utolsó három versenyen három műszaki hibám volt, szóval remélem, hogy megfordul a szerencsém, és jobb versenyeim lehetnek a jövőben.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!