Hamilton szerint a McLarennek javulnia kell - F1VILÁG.HU

Hamilton szerint a McLarennek javulnia kell

HIRDETÉS

Annak ellenére, hogy a McLaren diktálta a tempót pénteken Monzában, a bajnokság élén álló Lewis Hamilton elmondta, nincs teljes mértékben megelégedve autója sebességével, ezért is maradt el csapattársától a második tréningen.

Annak ellenére, hogy a McLaren diktálta a tempót pénteken Monzában, a bajnokság élén álló Lewis Hamilton elmondta, nincs teljes mértékben megelégedve autója sebességével, ezért is maradt el csapattársától a második tréningen.

A kétszeres világbajnok Fernando Alonso fantasztikusan teljesített a Ferrari hazájában, Olaszországban. A spanyol versenyző majd’ egy teljes másodpercet adott csapattársának a délutáni edzésen, akinek így be kellett érnie a második hellyel.

“A szokásos beállításokat végeztük el, illetve összehasonlítottuk a Bridgestone keverékeit. Minden a tervek szerint haladt a mai nap, megfelelő mennyiségű adatot gyűjtöttünk ahhoz, hogy további javulást tudjunk elérni a hétvége hátralévő részében” – mondta Hamilton.

“Az autót élvezetes vezetni a pályán, és már most sokat javítottunk a teljesítményén. Azonban soha nem lehet tudni, hogy a többiek milyen programon voltak, így a köridők semmit nem számítanak. Éppen ezért mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy még a holnapi időmérő előtt javítsunk teljesítményünkön.”

Hamilton márkatársa, a hihetetlen tempót diktáló Alonso a következőkkel folytatta: “Jól ment a mai nap számunkra. Már a múlt heti teszteken megértettünk néhány dolgot, és bár az időjárás sokat változott azóta, sikeresen elvégeztük a beállításokat a versenyre, így elégedett vagyok.”

“A délelőtti edzésen sok időt vesztettem egy műszaki probléma miatt, melyet a csapat már kijavított. Magabiztosan várom a hétvége hátralévő részét” – tette hozzá a spanyol.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!