Hamilton szerint a Red Bull a favorit

Annak ellenére, hogy az élen zárta a pénteki edzésnapot Brazíliában, Lewis Hamilton úgy gondolja, hogy továbbra is a Red Bull Racing a favorit a szezonzárón.


Annak ellenére, hogy az élen zárta a pénteki edzésnapot Brazíliában, Lewis Hamilton úgy gondolja, hogy továbbra is a Red Bull Racing a favorit a szezonzárón.

„Az autó elég jó volt a mai napon” – mondta a McLaren brit versenyzője. „Második köröm a lágy gumikon elég jó volt, és véleményem szerint a beállítások, amiket elvégeztünk, pozitív irányba lendítettek minket, így azt gondolom, hogy versenyképesek lehetünk.”

„Mindig tudni akarja az ember, hogy a Red Bull mit csinál. Az edzéseken soha nem mutatják meg a méregfogukat, aztán valahogy magukra találnak az időmérőn, és most is ettől tartok. Azonban egy szinten vagyunk a Ferrarival, szóval van keresnivalónk.”

„De továbbra is azt gondolom, hogy a Red Bull erősebb nálunk a versenysebességet illetően. Talán rosszul látom, de abból indulok ki, hogy általában mit lehet látni. Talán meglepődöm majd. Az autó nagyon jó, mind kevés, mind sok üzemanyaggal.”

Azonban az előrejelzések szerint eső lesz mind az időmérőn, mind a versenyen, így Hamilton szerint még komolyan változhatnak az erőviszonyok.

„Ha száraz maradna, akkor szerintem hasonlóak lennének az erőviszonyok” – magyarázta. „Azonban a Red Bull továbbra is nagyon gyorsnak tűnik, és a Ferrari is erős. Viszont az előrejelzések szerint esni fog, így nem lehet tudni, mire számíthatunk.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
}

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!