Megosztás:

Hamilton szerint gyerekjáték lesz nyernie a Ferrarinak

A Ferrarik az első sorban, Hamilton pedig csak a negyedik helyen.
A Ferrarik az első sorban, Hamilton pedig csak a negyedik helyen. © Mercedes AMG Petronas Motorsport

Lewis Hamilton azt mondja, véleménye szerint sétagalopp lesz a Ferrari számára a vasárnapi Magyar Nagydíj.

A háromszoros világbajnok csak a 4. helyről rajtolhat a Hungaroringen, miközben a Ferrari Sebastian Vettel vezetésével kibérelte az első rajtsort.

Vettel ráadásul pályacsúccsal szerezte meg a pole-t, Hamilton pedig aggódik, mert a Ferrari versenytempója általában mindig jobb, mint az egykörös teljesítménye.

„Eddig meglehetősen jó volt a versenyeken mutatott formájuk. Azt gondolom, gyerekjáték lesz számukra a vasárnapi verseny” – mondta a brit.

„Kétlem, hogy bármelyik pillanatban is esélyünk lett volna a pole-ra. Nem tudtuk felvenni a versenyt a Ferrarival ma. Úgy tűnik, az ő autójuknak jobban fekszik ez a pálya. Mintha több leszorítóerejük lenne, és ezt jól ki tudták használni Monacóban is.”

Hamilton egyébként az időmérő utolsó szegmensében hibázott, így csupán egy mért köre volt a Q3-ban. A brit azt mondja, próbálta tartani a lépést a Ferrarikkal, emiatt pedig túl sokat vállalt.

„Ha egy bizonyos határon belül autózol, úgy érzed, az autó rendben van, de aztán látod a Ferrari köridejeit, és azt gondolod, még jobban kell nyomnod. Szóval 100 százalékot nyújtasz, és az autó sokkal inkább pengeélen táncol. És aztán olyan helyekre mész vele, ahová nem szeretnél...”

MEGOSZTÁS:

Ezt olvastad már?

Toto Wolff szerint elképesztő dolgot hajtott végre Paul di Resta a Magyar Nagydíj időmérő...

Hozzászólások

( komment)