Hamilton szerint jó formában van a McLaren - F1VILÁG.HU

Hamilton szerint jó formában van a McLaren

HIRDETÉS

A McLaren világbajnoka, Lewis Hamilton úgy gondolja, csapata jó formában várhatja a hétvége további részét, jóllehet szinte a teljes második edzést ki kellett hagynia, miután egy kicsúszás következtében megsérült az autója.

A McLaren világbajnoka, Lewis Hamilton úgy gondolja, csapata jó formában várhatja a hétvége további részét, jóllehet szinte a teljes második edzést ki kellett hagynia, miután egy kicsúszás következtében megsérült az autója.

A brit versenyző mindössze egyetlen mért kört teljesített a délutáni edzésen, ugyanis hibázott az egyik kanyarban, megpördült, és nekicsúszott a gumifalnak, amit autójának új első szárnya bánt.

Mivel az új elemből még nincsen tartalék a csapatnak, Hamilton nem tudott visszatérni a pályára.

“Érintettem a falat, de nem is éreztem az ütközést” – mondta. “Mindössze súroltam az első szárnyat, de sajnálatos módon nem tudtuk megjavítani, mivel nincs még belőle tartalék.”

“Bízunk abban, hogy holnapra már kapunk egy újat, máskülönben változtatnunk kell, hiszen egyelőre még nincs sok ezekből a szárnyakból.”

Ahogy azt a vezetőség már korábban jelezte, a csapat több módosítást is elvégzett a két edzés között, hogy kielemezhesse az új elemek teljesítményét. Hamilton nagyon elégedett volt a módosításokkal, így magabiztosan várja a hétvége további részét.

“Nem voltam túlságosan megelégedve az autóval a reggeli edzésen, de a két tréning között elvégzett módosítások nagyon pozitívak voltak” – magyarázta. “Az utolsó köröm alatt hat tizedet javítottam, ami jónak tűnt, így magabiztosan várom a szombatot.”

“Bosszantó, hogy sok időt vesztettünk, de továbbra is úgy gondolom, hogy rendben leszünk holnap. Az elvesztegetett időt pedig be tudjuk pótolni, de nagyon oda kell figyelnünk.”

Hamilton csapattársa, Heikki Kovalainen számára problémamentes volt az első nap, legalábbis úgy tűnt, ugyanis egy rejtett meghibásodás miatt, nem tudta használni a KERS rendszert, ami az utcai pályán komoly előnyt jelent.

A finn pilóta azonban optimistán várja a folytatást, mert úgy érzi, csapatának minden esélye meglesz arra, hogy az élen harcolhasson.

Hirdetés

“Sikeresen teljesítettük előre kiírt programunkat, és az autó jól muzsikált” – mondta. “Számomra sokkal jobban kezdődött a hétvége, mint Magyarországon, és úgy érzem, jó formában vagyunk.”

“Nagyon szoros az élmezőny, de úgy gondolom, hogy harcban vagyunk. Most már csak a holnapi napra koncentrálunk, hogy jó eredményt érhessünk el.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!