Hamilton szerint nehéz lesz megverni a Ferrarit

Lewis Hamilton úgy gondolja, hogy nehéz lesz megverni a Ferrarit a hétvégén megrendezésre kerülő Kanadai Nagydíjon, ahol az olaszok komoly előnybe kerülhetnek kiváló végsebességüknek köszönhetően.

Lewis Hamilton úgy gondolja, hogy nehéz lesz megverni a Ferrarit a hétvégén megrendezésre kerülő Kanadai Nagydíjon, ahol az olaszok komoly előnybe kerülhetnek kiváló végsebességüknek köszönhetően.

A brit versenyző, aki a tavalyi évben itt aratta első futamgyőzelmét a Forma-1-ben, a bajnokság éllovasaként érkezik meg a szezon hetedik állomásának helyet adó Montrealba.

Bár a tavalyi évben esélye sem volt a Ferrarinak megszorongatni a McLarent Kanadában, az olaszok rengeteget fejlődtek, amit az elmúlt versenyen is bizonyítottak a hercegségben.

Hamilton éppen ezért óvatosan nyilatkozik csapata hétvégi esélyeiről, ugyanis azt gondolja, hogy a Ferrari, végsebességének köszönhetően előnybe kerülhet riválisaival szemben a kanadai ringen.

“Úgy gondolom, hogy ezt nagyon nehéz lenne megmondani” – válaszolta Hamilton, mikor a McLaren idei és a tavalyi teljesítményének összehasonlításáról kérdezték.

“A tavalyi évben egy nagyon erős autónk volt Kanadában. A vezetést segítő elektronikai rendszerek miatt azt gondolom, hogy bizonyos területeken igenis jobbak voltunk tavaly, mint most.”

“Azonban ez csak azért van, mert néhány segítség kikerült az autóból. Viszont jobbak vagyunk a kerékvetőkön, ami megkönnyíti a dolgunkat ezen a rövid pályán. A motor és az aerodinamika terén is sokat fejlődtünk, így végeredményben gyorsabbak lehetünk, mint tavaly voltunk.”

“Érdekes lesz megtudni, ki lesz gyors holnap. Azonban nagyon nehéz lesz megverni a legnagyobb végsebességű autót, a Ferrari idei modelljét. Mindezek ellenére optimistán várom a futamot, és hiszem, hogy jól szerepelünk majd Montrealban.”

Monacói győzelmének köszönhetően, Hamilton megtörte a Ferrari egyeduralmát, ami hatalmas lendületet adott csapatának, bár elmondása szerint az ő hozzáállásán nem változtatott a siker.

“Nem hiszem, hogy különösebben megváltoztam volna. Volt néhány kemény versenyünk. Az elmúlt futamon aratott győzelem komoly lendületet adott a csapatnak. A McLaren nagyon keményen dolgozott, így mindenki másnál jobban megérdemelte a sikert.”

A McLaren versenyzője azt is bevallotta, hogy nem lepte meg a Ferrari kiváló teljesítménye Monacóban, ahol korábban küszködtek.

“Nem hiszem, hogy komolyabb előrelépésre számíthatnánk tőlük, szerintem az egész évben egyenletesen jól fognak majd teljesíteni. Azonban egy biztos, az autójuk sokkal jobb, mint tavaly volt” – tette hozzá Hamilton.

Maradj még, olvasd el ezeket is!

Kapcsolódó cikkek

Friss hírek

 

 

 

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!