Hamilton szerint Vettel megszegte a szabályokat Bakuban - F1VILÁG.HU

Hamilton szerint Vettel megszegte a szabályokat Bakuban

HIRDETÉS
Fotó: Scuderia Ferrari

A Forma-1-es Azeri Nagydíjon győztes Lewis Hamilton azt mondja, Sebastian Vettel megszegte a szabályokat akkor, amikor a biztonsági autó mögött fékteszteket hajtott végre.

A négyszeres világbajnok a bakui versenyt követően elárulta, szeretné, ha a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) versenyigazgatója tisztázná az ügyet a soron következő Spanyol Nagydíj előtt.

Vettel a vasárnapi futam nagy részében az élen állt, amikor pedig a verseny során először pályára küldték a biztonsági autót, annak pályáról való távozása előtt több alkalommal gyorsított, majd lassított – Hamilton szerint viszont ez nem fér bele.

„A szabály úgy szól, hogy amikor a biztonsági autó kimegy, nincs lehetőség arra, hogy elindulj, majd megállj, elindulj, majd megállj…” – mondta Hamilton. „Nem adhatsz gázt, majd fékezhetsz újra. Nem lehet becsapni a mögötted érkezőt.”

„Természetesen, ha nem lenne ilyen szabály, ezt csinálná az ember, mert így el lehetne altatni a riválisokat. De a szabályok szerint ezt nem teheted meg.”

„Én minden egyes újraindításnál tartottam magam ehhez. Ausztráliában viszont Sebastian gyorsított, majd fékezett, én pedig majdnem nekimentem hátulról. Most pedig megint megcsinálta talán négyszer is.”

Hamilton szerint Charlie Whiting versenyigazgató jelezte is az esetet a stewardoknak, ők azonban úgy döntöttek, nem lépnek közbe, mert más autók is csinálták. A Mercedes versenyzője szerint viszont ez a dominó-effektus miatt volt.

„Ez most precedenst teremt, ami azt jelenti, hogy aki a versenyben élen áll, a biztonsági autó pályán tartózkodása alatt nem gyorsíthat, majd lassíthat.”

„Fel kell ezt hoznom a következő értekezleten, mert látszik, hogy nem törődnek vele, márpedig, ha ez a helyzet, többet fogunk látni belőle. És legközelebb számítani fogok rá, amikor ellene [Vettel ellen] versenyzem.”

Hirdetés

Érdekesség, hogy Hamilton és Vettel a tavalyi Azeri Nagydíjon szintén emiatt keveredett vitába: akkor Vettel mondta azt, Hamilton szándékosan „féktesztelte” őt a safety car mögött, melyet követően mellé húzódott, és szándékosan ráhúzta autóját.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!