Hamilton taktikus győzelmet aratott a Hungaroringen!

2019 Hungarian Grand Prix, Saturday - LAT Images Lewis Hamilton Mercedes
Fotó: Mercedes
A világbajnoki pontversenyben élen álló Lewis Hamilton taktikus győzelmet aratott a 34. Forma-1-es Magyar Nagydíjon, így tovább növelte összetettbeli előnyét. A második helyen a versenyben sokáig vezető Max Verstappen végzett, míg a dobogó legalsó fokára Sebastian Vettel állhatott fel, aki a futam utolsó köreiben előzte meg csapattársát, Charles Leclercet.

A pole pozícióból Max Verstappen várhatta a rajtot, mellette Valtteri Bottas sorakozott a 2. pozícióban, a második sorból pedig Lewis Hamilton és Charles Leclerc indulhatott.

A RAJT

A rajtnál Verstappen megőrizte a vezetést, Hamilton és Bottas azonban egymásnak feszült, a Mercedesek pedig koccantak is az első körben. Bottas mellett ezután Leclerc is el tudott menni, sőt, a 2. kör elején Sebastian Vettel is a finn elé tudott kerülni, kinek autója egyértelműen megsérült a nyitókörben.

Fotó: Red Bull Racing

A visszajátszások alapján kiderült, Bottas nemcsak Hamiltonnal, hanem Leclerckkel is összeütközött a rajtot követően.

A Mercedes versenyzője az 5. kör végén végül a bokszba hajtott, ahol lecserélték versenyautójának első szárnyát. A művelet mintegy 15 másodpercig tartott, a finn így a mezőny végére csúszott vissza.

Verstappen előnye az élen ekkor már 2,2 másodperc volt Hamiltonnal szemben, a Ferrarik pedig egyre inkább maradtak le a 3. és 4. helyeken.

Pierre Gasly számára sem alakult jól a futam eleje: a francia a 6. helyről startolt, ám pozíciót veszített a lágy gumikkal rajtoló ellenfelekkel szemben, és a 10. körben már fél perc volt a hátránya az élen autózó csapattársához képest.

A 20. körben Verstappen már elkezdett a közepes gumikra panaszkodni, Hamilton pedig 1,3 másodpercre megközelítette a hollandot. Bottas közben a mezőny végéről próbálta felküzdeni magát: a finn ekkor a 14. helyen haladt.

A KERÉKCSERÉK

Verstappen a 25. kör végén érkezett a bokszba, autójára a kemény keverékű abroncsokat szerelték fel. Hamiltont kint tartották a pályán.

Leclerc 3 körrel később érkezett kerékcserére, az ő autójára is a kemény keverékű Pirelli-gumik kerültek fel.

Hamiltont végül a 31. kör végén hívták ki a bokszba, a Mercedes szerelői pedig 4 másodperc alatt cseréltek kereket autóján. Verstappen így a kiállások után 6 másodperces előnyre tett szert.

Fotó: Mercedes

Hamilton néhány kör alatt ledolgozta hátrányát, körönként 2 másodperccel volt gyorsabb Verstappennél, a 35. körben pedig már támadópozícióban volt a holland mögött.

HAMILTON TÁMADÁST INDÍT

Hamilton a 39. körben szánta rá magát az előzésre: előbb a célegyenes végén, majd a 2-es kanyarban próbálkozott, a ‘Mansellben’ pedig kívülről próbált elmenni Verstappen mellett, ám túlságosan kisodródott, így végül vissza kellett sorolnia a Red Bull mögé.

A Ferrari a 40. körben hívta a bokszba Sebastian Vettelt: a német a lágy gumikat kapta, a Ferrari egyértelműen 1 kiállásra játszott. A kerékcsere mindazonáltal nem ment simán, Vettel értékes másodperceket veszített a bokszban.

Hamilton a 48. kör végén érkezett második kerékcseréjére, a futam utolsó etapjára pedig a közepes keverékű gumikat kapta. Eközben a Red Bull egyértelműen egy kerékcserére játszott, az 59. körben Verstappen 13,3 másodperccel vezetett a címvédő előtt.

Mindeközben a középmezőnyben is zajlott a küzdelem: Daniel Ricciardo próbálta legyűrni a 14. helyezett Kevin Magnussent, a Haas dán pilótája viszont nagyon agresszíven védte pozícióját.

Fotó: Haas

7 körrel a leintés előtt Verstappen ekőnye 6 másodperc volt Hamilton előtt, a brit óriási tempóval közeledett a holland mögött.

Hamilton a 67 körre érte utol Verstappent, a célegyenesben pedig viszonylag könnyen el tudott menni a holland Red Bullja mellett. Verstappent ezt követően ki is hívták a bokszba egy kerékcserére, és kényelmesen vissza tudott jönni a 2. helyre.

Hamilton végül remek taktikai küzdelemben nyerte meg a 34. Forma-1-es Magyar Nagydíjat a Red Bull hollandja előtt.

A Ferrarik is nagy csatát vívtak a végén, Sebastian Vettel pedig a 68. körben megelőzte Leclercet az 1-es kanyarban, így a német állhatott fel a dobogóra.

A további pontszerzők: 4. Leclerc, 5. Sainz, 6. Gasly, 7. Räikkönen, 8. Bottas, 9. Norris, 10. Albon.

A Forma-1-es világbajnokság augusztus végén folytatódik a Belga Nagydíjjal.

A Magyar Nagydíj végeredménye:

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
}

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!