Lewis Hamilton felháborodásának adott hangot, mert véleménye szerint nem hogy javítottak, sokkal inkább rontottak a szervezők azzal, hogy módosítottak a hírhedt tízes sikán ívén, ami csúnya balesetek helyszínéül szolgálhat majd a hétvégi Szingapúri Nagydíjon.
Miután rengeteg panasz érkezett a versenyzőktől az elmúlt években, a szervezők átdolgozták az említett lassítót, hogy az könnyebben bevehető legyen, és ne jelentsen különösebb problémát a résztvevőknek.
Igen ám, de Hamilton szerint ezzel nem hogy javítottak, inkább rontottak a helyzeten, ugyanis a korábbinál jóval trükkösebb lett a szekció, ami számára teljesen egyértelművé vált az első két szabadedzést követően.
„Úgy gondolom, hogy rosszabbá tették a pályát” – mondta a McLaren egykori világbajnoka. „A sikán bizonyára a legrosszabb kanyar, amivel valaha is találkoztam f1-es karrierem során. Egyszerűen nevetséges.”
„A tavalyi évben is már szűk volt, azonban most még veszélyesebb lett. Láthattuk, hogy egy autó már összetört ezen a részen, azt hiszem Adrian Sutilé.”
„Közel 260 km/h-s sebességgel közelíted meg a kanyart, és onnan kell lefékezned. Ha pedig valami rosszra fordul, vagy valaki elvéti a féktávot, és megüti azokat a kerékvetőket, egy csúnya baleset szemtanúi lehetünk.”
Hamilton csapattársa, Jenson Button azonban elmondta, hogy számára az ötös kanyar jelenti a legnagyobb kihívást, ami különösen igaz volt az első edzésen, mikor vizes volt a burkolat.
„Számomra az ötös kanyar a legnagyobb dilemma” – mondta a címvédő. „Újraaszfaltozták ezt a szekciót, és negatív dőlése van, így mikor bekanyarodsz, elveszted az autó hátsó tapadását, és kontrollálhatatlannak érzed a versenygépet.”
Olvasóink ajánlatai:







Hozzászólások
(18 komment)@Hamandy: 1ponttal volt jobb!!!De úgy hogy Fernandónak akkor már elege volt a mc larenből és szart az egészre!!
bocs,az előbbinél lefagytam.szóval,Lewis fantasztikus pilóta.kiváncsi vagyok,ha egyeseket beültetnének egy f1-es autóba,mit kezdene már az elindításával is!!!és érdekes módon a 2007.alonsós telemetria jobban bejött volna Hamiltonnak??mert szinte végig jobb volt mújoncként
Egyszerűen nevetséges,ahogy nekiállnak egyesek mocskolni a versenyzőket,legyen az Lewis vagy bárki más.Ő csak elmondta a saját véleményét,a sikán veszélyességéről,és ahogyan tegnap is láttuk,Sutilnak összetört az autója,pont ott.Ettől még Hamilton fantasztikus pppppppppppppppipilóta,nember
@palgy: Többször láttam már Alonsót vezetni, most akkor én is lehetek F1 toppilóta valamelyik élcsapatnál? Szerinted a 2007-es telemetria adatok mennyire mérvadók 3 (három!) évvel később teljesen más karakterisztikájú autóval? Azóta ugye még a pályákat sem építették át...
Bakker, ennyi erővel mindenki a régi nagyok adataiból él most is!
Sőt talán még Ben-Hur is tudna mutatni néhány trükköt az idei mezőnynek!
Ne legyél már ekkora ...! (<--- érzés és tetszés szerint gondolj, amit akarsz!) :D
Istenem! Gyereke! Hogy Ti milyen nevetségesek vagytok...
Mért kell itt szidni bárkit is???
Hamilton elmondta a véleményét és ennyi! A holnapi futam majd igazolni fogja az állítását, vagy nem.
Ilyen alapon itt bárkit lehetne ku...va anyázni, mert volt véleménye?
A McLaren-nél még mindig Aló beállítási adataiból élnek? Mert szerinted ott csak hülyék dolgoznak? És ha Aló nem megy a mekihez, akkor a HRT-vel volnának harcban?
Ja igen! vitte a fél másodpercet magával. Ahogy ezt sok rajongó állította 2007-ben. De akkor mi történt mikor 2008-ban visszament a Renault-hoz?
Az öltözőszekrényében felejtette azt a bizonyos fél másodpercet?! :-)
Ne legyetek buták!
Itt néhány kivétellel, minden srác ügyes és tehetséges. Ki jobban, ki kevésbé. De az.
Max ellenszenves lehet, de ezért nem hülye!
Hamilton csak a gyors pályákon tud vezetni de akkoris csak ugy ha z élröl indul a technikáspályákon 0 az első évébenis csak azért volt jó mert mindig Alonso telemetriaiadatai után ment és a Mclaren még mostis abbol él
Nem tudom, miért mindig abból állnak a kommentelések, hogy a Hamiltonosok szidják az Alonsosokat és Alonsot meg fordítva. Én Alonsonak szurkolok, mégsem szidom Lewist és el is ismerem, hogy jó pilóta. De azért, mert valaki elmondja a véleményét, vagy hibázik még nem lesz "nagyképű köcsög pilóta".
Anno, ha jól emlékszem Gerhard Berger pl.: kidobta Ayrton Senna bőröndjét egy helikopterből.
Akkor erre, mit mondotok? Szerintem Senna poénként fogta fel némi dühöngés után.
Jó szurkolást mindenkinek!
Én nem szoktam bántani pilótákat,még azt sem akit nem szeretek,mert a tehetségét mindenek elismerem.
De ebben nincs semmi meglepő. Megérkezett Hamilton szokásos verseny elötti rinyája.
Mindig van valami,amin sírhat. Az első perctől kezdve ilyen....
Nem értem miért akadéskodik itt mindenki. Hamilton fogja be a száját, tanulja meg azt a kanyat bevenni és kész. Alonso úgyis lenyom majd mindenkiet úgyhogy fölösleges a feszkó :)
zatyek, még jó, hogy a helyesírás nem szükséges a jogosítványhoz, különben meg sem kaptad volna, nem tudom, tisztában vagy-e vele...
hat nem vagyok a kiralykategoriaba de versenyzek rendszeresen....................jah mcfank, le merem fogadni hogy te 1 kisautonal nem vezettel tobbet eletedbe es azt is a porba...........szanalmas vagy............
imádom amikor vmi miatt elkezd sírni....
@zatyek: Te 1 nagy seggluk vagy! Tudsz te egyátalán vezetni? Rasszista győkér! Csak elmondta a véleményét.Kitudja lehet hogy a nagy Alonsód itt fog bukni 1et.Mint 2008-ban Raikkönen. Akkor megnézzném hogy mit írnál!
Kivették a hsz-eket?:SSS
zatyek, Te normális vagy? Mi az, hogy apukam, meg kell tanulni vezetni. Majd akkor járjon a szád, ha a közelébe értél!
Milyen gumijuk van erre a hétvége?
Nagyon durvul a játék! Öszzintén: nem is akarok ehez hozzá......., mert minek. A béka elkapja a legyet, a békát elkapja a .....zatyek. Eza very primitív.
apukam, meg kell tanulni vezetni.........................!hat miert vagy te f1 pilota?hogy diszelegj?mekkora 1 pocs ez a nutellas gyoker