Hamilton titokzatos balesetének magyarázata

A McLaren vezetése megerősítette, Lewis Hamilton autójának első szárnya már azelőtt leszakadt, hogy nekihajtott volna Fernando Alonso Renault-jának a Bahreini Nagydíj második körében.

A McLaren vezetése megerősítette, Lewis Hamilton autójának első szárnya már azelőtt leszakadt, hogy nekihajtott volna Fernando Alonso Renault-jának a Bahreini Nagydíj második körében.

Mivel szokatlan helyen – kigyorsítási fázisban – történt a beleset, sokan azt feltételezték, hogy Alonso szándékosan fékezett be egykori csapattársa előtt, ám a Renault telemetriai adatai egyértelműen bizonyították, a spanyol pilóta folyamatosan nyomta a gázt és közben egy pillanatra sem lépett rá a fékre.

A McLaren vezetése is megerősítette, nem tartja felelősnek Alonsót a történtek miatt, különösen azért nem, mert Hamilton autójának vezetőszárnya már az ütközést megelőző pillanatokban leszakadt.

“Mikor a mérnöki szobában megnéztem a részleteket, észrevettem, hogy Lewis első szárnyának felső eleme körülbelül két másodperccel az ütközés előtt már eltűnt, így hirtelen lecsökkent a leszorító erő” – magyarázta a McLaren F1 vezérigazgatója, Martin Whitmarsh.

“Egyelőre még nem vizsgáltuk ki, hogy mi okozhatta a problémát, de azt gyanítjuk, hogy egy korábbi ütközés gyengíthette el az elemet. Az igazság az, hogy saját magától is letörhetett, de nem hisszük, hogy ez lenne a helyzet, mert még soha nem fordult elő velünk ilyen, így valószínűleg egy korábbi koccanás miatt történt mindez. Semmi jel nem utal arra, hogy Fernando bármi rosszat tett volna.”

Az első vezetőszárny eltűnése nem csak a leszorító erő, hanem a légellenállás elvesztését is maga után vonja, ami egy váratlan kigyorsításhoz vezet, ezzel magyarázható tehát a baleset.

A fotók tanúsága szerint Hamilton első szárnya már az első kanyarban eltörött!

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!